km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi - vádemelés

Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi - vádemelés

Vádat emeltek egy 29 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt, amelyet saját, kilencéves kislánya sérelmére követett el - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

 

A vádlott abban a borsodi faluban lakik, ahol közös gyermekük édesanyja, de nem él együtt a családdal. Tavaly áprilisban az anya megkérte a férfit, hogy vigye el a kislányt a szomszéd településre, iskolába. A vádlott kerékpárral vitte a gyereket, akit azonban - betegsége miatt - nem fogadtak az iskolában, így visszafordultak - ismertették.


A vádirat szerint a két település közötti úton megálltak, a vádlott arcon ütötte a kislányt, levette az alsóneműjét, majd szexuális erőszakot követett el ellene. Este a nagymamának a gyerek elmondta, hogy mit tett vele az apja.


Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottra fegyházbüntetés kiszabását (azzal, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani), valamint szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta, valamint végleges eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását végezné - közölték. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.
Az MCC képzési központjává alakítják át a szombathelyi egykori Takáts-házat
A Petőfi utca 14. szám alatti emeletes társasházat négy éve vette meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC), amely a megyeszékhelyen mintegy 300 általános- és középiskolás diáknak tart tehetségképző programokat. A 2026/27-es tanévtől ezt már az új épületben tehetik, amit közösségi helynek is szánnak. A rekonstrukciós projekt bejelentésén itt volt az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs is.
Videó: Fedélzeti kamera rögzített egy mindennapos balesetveszélyes szituációt Szombathelyen
A két fiatal este esőben, körültekintés nélkül haladt volna át a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Egyikőjük észrevette az érkező autót és megszorította a társa vállát. Az elütés ellen ez nem segített volna, de az autó szerencsére időben megállt.
Visszavonult Hosszú Katinka
Közösségi oldalán jelentette be a hírt.
Gyalogátkelőhelyen áthaladó nőt sodort el egy Fiat Szombathelyen
A gyalogos megsérült a balesetben, a mentők kórházba szállították.