km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Kiváló szombathelyi szereplés a IX. Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyen

Kiváló szombathelyi szereplés a IX. Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyen

A rendkívül erős mezőnyben a nőknél a szombathelyi Boros Viktória mindent vitt, míg a férfiaknál a papírformának megfelelően az olimpiára készülő Dr. Nagy Péter nem talált legyőzőre.

 

Szombaton immáron kilencedik alkalommal gyűltek össze Szombathelyen a legjobb magyar súlyemelők, és mérték össze erejüket a vasi megyeszékhely súlyemelésének ikonikus alakja, Tóth Géza emlékére rendezett versenyen. 

A délelőtt kezdődő versenyt az utánpótláskorú lányok csatája nyitotta, majd Tóth Géza szobrának megkoszorúzása és az ünnepélyes megnyitó után a fiúk versenye következett. Délután háromkor megkezdték szereplésüket a felnőtt női résztvevők is, akiknek a  közelgő nőnap alkalmából a szervezők virággal kedveskedtek. A mezőnyben három válogatott kerettag Haladás VSE-versenyzőt is találhattunk Boros Viktória, Polgár Mirjam, valamint Gyűrűs Barbara személyében, rajtuk kívül még Simon Cintia és Geröly Lilla képviselte a zöld-fehér színeket. Mindegyik szombathelyi lány kiválóan, összeszedetten versenyzett, ami különösen a válogatottaknál nagyon jó előjel a közelgő Európa-bajnokságra nézve. Boros Viktória, aki junior kora ellenére megnyerte súlycsoportját Bazsó Biankával szemben, érthetően boldogan értékelt a verseny után: 

"Nagyon örülök, hogy így sikerült ez a mai nap, főleg úgy, hogy nem feltétlenül erre a versenyre készültünk, hiszen lett volna egy Junior vb, ami sajnos a koronavírus miatt elmaradt. Nagyon szeretek hazai környezetben, Szombathelyen versenyezni, a család, a barátok buzdítása rengeteget jelent, ők is kellettek ahhoz, hogy győzni tudjak. Az abszolút győzelemnek külön örülök, nagyon szerettem volna összetettben is diadalmaskodni, és ez szerencsére sikerült is. Az eredmények ellenére egy kis hiányérzet maradt bennem, szakításban nagyon szerettem volna megcsinálni a 91 kg-ot, ez most nem sikerült, de dolgozunk tovább és nagyon remélem, hogy az Eb-re a lehető legjobb formában leszek majd."

A nap zárásaként a férfiak következtek, ahol szintén nagyon erős volt a felhozatal, elég csak Dr. Nagy Pétert, a jelenlegi legjobb magyar súlyemelőt említeni, aki gőzerővel a tokiói olimpiai kvóta megszerzéséért harcol. A papírformának megfelelően a szegedi versenyző megnyerte súlycsoportját Tölli László, a kecskemétiek versenyzője előtt, valamint összetettben is diadalmaskodni tudott. 81 kg-ban két Haladás-versenyző a dobogóra tudott állni, Cserpes Norbert a második helyet szerezte meg, míg Szijártó Szabolcs a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 

 

A Haladás VSE versenyzőinek eredményei:

Serdülő lány 59 kg - Darabos Sára 1. hely     

Junior lány 49 kg  -  Mihályka Lili 1. hely

Ifjúsági fiú 96 kg - Udvardy Márk 1. hely

Junior fiú 96 kg - Mihályka Tibor 1. hely

Junior lány 81 kg - Boros Viktória 1. hely

Felnőtt női 64 kg - Geröly Lilla 1. hely

Felnőtt női 71 kg - Simon Cintia 4. hely

Felnőtt női 76 kg - Polgár Mirjam 1. hely

Felnőtt női +87 kg - Gyűrűs Barbara 1. hely

Felnőtt férfi 81 kg - Cserpes Norbert 2. hely, Szijártó Szabolcs 3. hely Pólya Márton 5. hely

Felnőtt 89 kg - Dr. Rosanics Péter 4. hely 

 

Abszolút eredmények:

Nők: 1. helyezett : Boros Viktória ( Haladás VSE)

         2. helyezett : Bazsó Bianka ( Baranyai SE)

         3. helyezet: Polgár Mirjam ( Haladás VSE)

 

Férfiak: 1. helyezett: Dr. Nagy Péter (Szegedi LSK)

              2. helyezett: Gyurkovics Ferenc (Pécsi SE)

             3. helyezett: Kmegy Máté (KTE)

              

  

 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Vádat emeltek a párját halálra verő hajléktalan és társa ellen Zalában
Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében - tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője.
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Magyar Bor Nagydíj: melyek voltak a nyerők 2024-ben?
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.
Erős széllökések hozzák el a hidegfrontot
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.