km/óra
  2024.12.21., szombat  •  Tamás napja
Köhögésük hangzása alapján a mesterséges intelligencia képes azonosítani a betegeket

Köhögésük hangzása alapján a mesterséges intelligencia képes azonosítani a betegeket

Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.

 

Teszteléseken 98,5 százalékos sikerrel mutatta ki a betegséget olyan emberek körében, akiknek koronavírus-tesztje pozitív lett, és száz százalékos eredményt ért el azok körében, akiknek a köhögésen kívül semmilyen más tünetük nem volt. A kutatók applikációvá akarják fejleszteni az algoritmust, ezért engedélyeztetni fogják az illetékes hatóságnál - adta hírül a BBC hírportálja.
   

A szakemberek szerint az emberi fül képtelen meghallani a különbséget a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek köhögésének hangzásában. A Massachusettsi Műszak Egyetem (MIT) kutatói az IEEE Journal of Engineering in Medicine and Biology című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésüket.
   

Az MIT kutatói mintegy 70 ezer hangmintát gyűjtöttek köhögésekről. Közülük 2500 származott azonosított koronavírus-fertőzöttől. Változik a hangadás, ha valaki koronavírusos, még akkor is, ha tünetmentes - magyarázta Brian Subirana, az MIT kutatója.
   

Az algoritmust a gyakorlatban alkalmazni lehet diákok, dolgozók naponta történő szűréséhez vagy közösségek gyors szűréséhez, ha csoportos fertőzés lép el - olvasható tanulmányukban. Számos más intézmény, köztük a Cambridge-i Egyetem, a Carnegie Mellon Egyetem és a Novoic brit startup is dolgozik hasonló projekten.
   

A Cambridge-i Egyetem kutatói júliusban hasonló hangteszteléskor 80 százalékos sikert értek el a koronavírus-fertőzés azonosításában a köhögés és a légzés hangzásának vizsgálatakor. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Ismét eljöttek az angyalkák a Vízöntő utcai menhely kis védenceihez
Karácsonyi koszorú és adományokkal megrakott asztal fogadta a látogatót szombaton a Fekete István Állatvédő Egyesület menhelyén: december 21-én tartották a hagyományos angyalkaváró napot az itt élő kutyák és cicák számára. 
Tornagyőztes az Illés Akadémia U10-es csapata
A felsőőri nemzetközi torna döntőjében visszavágott a gárda a Hartbergnek a csoportkörben elszenvedett vereségért.
Adventi vásár Szombathely 2024 – Fellobbant a szeretet lángja
December 21-én, szombaton délután ünnepi igehirdetést követően dr. Horváth Attila alpolgármester meggyújtotta a város adventi koszorúján a negyedik gyertyát, mely a szeretetet szimbolizálja.
Lázár János szerint eddig azért nem fejlesztették a vasutat, mert nem voltak biztosak benne, hogy az embereknek ez kell
Ezt az Építésügyi és Közlekedési miniszter a vásárhelyi Rádió7 Közös nevezője című műsorában mondta, amit a Szegeder szemlézett. Lázár János szerint átlagban négyből csak egy vonat késik, ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, hiszen „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”. De most már nagy fejlesztéseket ígért.
Emeli a kormány a jövedéki adót, januártól megint ugrik az üzemanyagok ára
Tavaly januárt egy 40 forintos drágulással kezdtük, ez most kisebb lesz, de nem jelentéktelen.