Költészet élőszóban: a Savaria Slam Poetry estje a Sportházban

Szombathelyen több mint egy év telt el azóta, hogy a Savaria Slam Poetry csapata régi otthonát, a Pistonst elhagyva beköltözött a Sportház aulájába, ami olyannyira egybeforrt már az SSP-vel, hogy a jelenlegi közönség nagyrésze talán el sem tudná képzelni máshol a rendezvényt. Ez a változási tendencia is velősen hozzáköthető a slam poetry világához, elmondhatjuk, hogy a hazai slam szűk másfél évtizedes története alatt már elég sok generációváltás történt, persze mindig maradnak öregebbek, mindig jelennek meg igazán tehetséges fiatalok, de alapvetően egy elég gyors átalakulási jelleg figyelhető meg. 

Jelenleg a szombathelyi közönség zömét is a helyi középiskolák fiataljai teszik ki – a gyakran 100 fölé emelkedő közönségszám körülbelül 60 százalékát –, és az Agorába költözés óta, ahogy telik az idő egyre vegyesebb társaság tölti meg a nézőteret. Ezúttal a bejáratnál elhelyezett jelenléti ív kötötte le pár percre a figyelmemet a kezdés előtt, ami nem kis meglepetésemre azt mutatta, hogy a legnagyobb korkülönbség az esten 55 év volt, ami egy ilyen fiatal műfajnál igazán meglepő. 

Ennek ellenére nem indult zökkenőmentesen az SSP idei, őszi féléve. Az előző évad minőségi szintje után kifejezetten kevesen jelentek meg az első hónapokban, és a versenyfelhozatalt sem lehetett túl erősnek nevezni. Ez alapvetően jellemző volt a szeptemberi és októberi estekre is, bár nem beszélhetünk drasztikus visszaesésről, inkább egy gyengébb hullámnak tudható be, ami az egyik oldalról negatívnak hathatott, viszont a másik nézve egy igazán pozitív jelenség állt a dolog hátterében. Mégpedig az, hogy az előző évad annyi új tagot hozott a közösség sorai, és a fellépők közé, hogy nehezen sikerült őket beépíteni a közösségbe. Nem tudták úgy felvenni a ritmust, megértetni a slam poetry lényegét, hogy annak ne lettek volna látványos jelei. Ez a köztes állapot viszont határozottan megtörni látszott a novemberi esten. 

A szervezők a színpad előtti tér elrendezését is úgy igyekeztek megoldani, hogy egy bensőségesebb, barátságosabb közeg alakuljon ki, így az est moderátorai (Székely Zoárd és Paukovics Gergely) és a közönség közti kommunikáció is sokkal közvetlenebbé vált. Viszont a legnagyobb pozitívumot és meglepetést érzésem szerint a fellépések adták. Ahogy a legtöbb hazai klubban, úgy Szombathelyen is hagyomány, hogy két részre van osztva a slamest. Első fele egy open mic, ahol téma és pontozás nélküli szabad fellépést hallathatnak meg az érdeklődők, majd ezután következik a témához kötött verseny, ahol minden egyes szöveget pontoz az öttagú zsűri egytől tízig terjedő skálán. 

Ezúttal összesen tíz versenyző lépett fel, az open mic pedig 11 jelentkezővel zajlott, ami azt jelenti, hogy az este során összesen 21 szöveget hallhatott a közönség – ez igencsak kimagasló egy vidéki klub esetében. A novemberi téma ezen adatok tükrében is úgy tűnik, hogy igencsak betalált, hiszen egy rengeteg oldalról megragadható fogalomról van szó, a versenyre vállalkozóknak pedig ennél nem is kellett több. Minden szöveg más irányból lett megragadva: hallhattunk politikai tartalmú, emberi kapcsolatokra reflektáló, gúnyos és vicces előadásokat is, így a zsűri igencsak nehéz helyzetbe került.

Ez a szoros felhozatal a pontokon is határozottan meglátszott, hiszen pár tized választotta el a fellépőket. A harmadik helyen Szabó Laura végzett, aki a legfiatalabb szombathelyi slamgeneráció egyik oszlopos tagja, és ezúttal olyan előadást vitt színpadra, ami az egész közönséget velejéig megragadta. Záró szavait követően csaknem kétperces taps fogadta, ami mellett a zsűri szinte alig jutott szóhoz. Második helyen Vincze Bence végzett, aki a politika és az irodalom kérdéseire hegyezte ki a szövegét. Az első helyezett pedig Horváth Florencia lett, aki az elmúlt egy év nagy felfedezettje a szombathelyi klubnál. Már nem ez volt az első alkalom, hogy ő léphetett a dobogó legfelső fokára, és rendre igazán sokszínű, kreatív megközelítéssel nyúl az adott témákhoz. 

Balról: Szabó Laura, Vincze Bence, Horváth Florencia Fotó: Lutor Katalin

Összességében azt hiszem, szépen kezd kirajzolódni a Savaria Slam Poetry jövője, iránya és egyre teljesedő utánpótlás rétege, akikben igencsak nagy potenciál rejtőzik. Már csak azt kell megtanulniuk, hogyan bánjanak ezzel a lehető legjobban.  

A következő SSP estre december 10-én kerül sor, ami egyben a téma nélküli évadzáró is lesz. 

A slam poetryről röviden: 

Az 1980-as évek USA-jában született, maga a műfaj a spoken wordből nőtte ki magát, vagy különült el tőle (megközelítés kérdése), aminek az eredeti lényege egyfajta költészeti performansz, ami az élőszóbeli előadásra épít. Marc Kelly Smith kezdeményezésére (akit a slam poetry atyjának tartanak) jelent meg az alapvető jegyeket hordozva, viszont annyiban eltérve a spoken wordtől, hogy a színpadra vitt szövegeket versenyeztették is. A műfaj egyre nagyobb népszerűségre tett szert és nem is kellett sok, hogy eljusson Európába – a 2000-es évek közepétől már a legtöbb országba eljutott az öreg kontinensen. Hazánkban 2006 februárjában került sor az első rendezvényre Budapest Slam néven, ami a slampoetry.hu írása szerint még inkább költők és rapperek csatája volt, majd egy évre rá rendezték meg a következő alkalmat, amikor már nemzetközi vendégek is érkeztek a fővárosba. Az első, havi rendszerességgel szervezett klubest is Budapesten indult 2008 januárjában, ami mára a műfaj legelterjedtebb megjelenési formája is. 

Szombathelyen 2012-ben a 69 pubban kezdte meg működését helyi fiatalok közreműködésével a Savaria Slam Poetry, ami idén már a nyolcadik évadát kezdte meg. Azóta természetesen rengeteg változást megélve, előbb a régi Magházban, majd a Pistonsban, jelenleg a Sportház aulájában székhelyelve. Hazánkban jelenleg 15 hivatalos, és összesen körülbelül 20 slamklub működik. 

A slamet, mint műfajt nem egyszerű besorolni, és rendszeres vita tárgyát képezi az is, hogy pontosan mi a helyes meghatározás. Hivatalosan a slam poetry egy előadó költészeti verseny, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos – írja a slampoetry.hu. De, ha el akarunk képzelni egy slamet, kicsit olyan, mintha az irodalom, az előadóművészet és a zene elemeit összegyúrva kapnánk egy mindenből kiragadott apró, s egyben komplex műfajt. Egyesek szerint a megfelelő megítélés titka, ha a helyén tudjuk kezelni azt, amit a színpadon látunk, hiszen míg szerepel benne a fentebb említett három művészeti ág, valójában egyikre sem húzható rá kizárólagosan. Ahogy nincs két egyforma slam poetry klub, szöveg, vagy est, még egy országban, vagy egy városban sem. Slammere válogatja, milyen is az adott stílus, amibe igyekszünk besorolni a látottakat/elhangzottakat. 

Fotók: Lutor Katalin