km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Kormányrendelet: a NATO fegyveres erőket telepíthet Magyarországra

Kormányrendelet: a NATO fegyveres erőket telepíthet Magyarországra

A Magyar Közlöny március 7-i számában megjelent egy kormányrendelet, amely alapján a NATO reagáló erők áthaladhatnak Magyarország területén szárazföldi és légi úton.

 

Emellett NATO-csapatok települhetnek Baranya megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye területére, Pest megye területének a Duna vonala és Fejér megye által határolt területére, valamint a Dunántúlra.

 

Azt viszont továbbra sem engedélyezi a magyar kormány, hogy Ukrajnát célzó fegyverszállítmányok áthaladjanak Magyarországon, az indoklás szerint országunk „alapvető biztonsági érdekei védelme érdekében szigorúbb nemzeti politikát alkalmaz”. Más szövetséges országba ugyanakkor mehetnek fegyverszállítmányok magyar területen áthaladva, és Ukrajna felé is engedélyezi a segélyszállítmányok (pl. például egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó felszerelések és üzemanyag) szállítását a rendelet.

 

Forrás: Telex

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Nyugdíjas orvosokat köszöntöttek a városházán
Ma délután tartották a XIV. Nyugdíjas Orvosok Napja alkalmából rendezett ünnepi ülést. Az eseményen részt vett - többek között - dr. Nemény András, városunk polgármestere, valamint Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke is.
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.