Kozma Gábor: az új arculatú, szabad város építése

– Hogyan került a politika közelébe? 

– A nyolcvanas évek közepétől már volt némi fodrozódás értelmiségi körökben, Szombathelyen az Életünk című folyóirat volt a gyűjtőpont. A Pete György vezette szerkesztőségben nemcsak irodalomról esett szó, hanem a szabad sajtóról, szabad országról is. A legendás Rózsa Béla-korszak után kaptak erőre olyan írók és költők, mint Ambrus Lajos, Péntek Imre, Tábori Ottó, Gyurácz Ferenc, de legfőképpen Molnár Miklós és a muzeológus Cserményi Vajk. Ők voltak az „iskola”, rengeteget beszélgettünk, vitatkoztunk. Egy másik világ nyílt ki a Vas Népe szomszédságában, amire aztán felfigyeltek a „srácok” a Rohonci útról… 1988-ban jött Ádám Károly, és felkért, vállaljak szerepet egy leendő egyesületben. Ez lett az Éhen Gyula Kör (ÉHK). Innentől egyenes volt az út a helyi politikába. A Kör volt az első olyan szervezett erő, amely nyíltan bírálta a fennálló hatalmat. Így egyfajta ellenzéki gyűjtőhellyé lett. Ádám Károly, aki az MDF városi elnöke lett, távozása után engem választottak egyesületi elnökké. 

- Milyen volt az első önkormányzatban dolgozni?  

– Járatlan úton kellett elindulni, új arculatú, szabad várost építve. Ebben Wagner András polgármester partnerei voltunk ellenzékiként is. Heckenast Gusztáv MDF-es frakcióvezető azóta elhíresült mondata volt, hogy ha nem a város javára dolgozunk, akkor „ezek” leszünk az emberek szemében. Mi nem „ezek” voltunk, hanem olyan képviselők, akiket megbíztak, és akikben megbízhattak. A gazdasági és a külügyi bizottságban dolgoztam, mindkettő sok feladattal járt, élveztem. A gazdaságiban dőltek el a fontos kérdések, a külügyi révén pedig kiépítettük a testvérvárosi hálózatot. Izgalmas, mondhatni daliás idők voltak, tele bizakodással. Utólag nyilvánvaló, hogy naivak voltunk.    

- Hogyan látta a következő ciklusokat?

– 1994-ben a Derkovitson nem sikerült győznöm László Győző ellenében, de így is hoztam csaknem 400 szavazatot, ezzel listán bejuttatva az MDF-et a testületbe. Majd 1998-ban nyert, és polgármester lett Szabó Gábor, aki behívott az idegenforgalmi szakmai bizottságba. Ez a tagság aztán megmaradt Ipkovich György polgármestersége alatt is. Egy átülés nyomán keletkező fideszes közgyűlési többség 2008-ban viszont megszüntette. Feiszt György, Tóth Kálmán, Horváth György voltak a bizottsági elnökök, s a ciklusok alatt sikerült egy széles merítésű turisztikai hálót létrehozni. Ebben benne volt a Savaria Karnevál újraindítása éppen úgy, mint a közös borászati, gasztronómia projektek Burgenlanddal, vagy a város nevezetességeinek sokoldalú népszerűsítése, külkapcsolatok építése. A politika eleinte elkerülte a bizottsági munkát, aztán 2008-tól megváltozott a helyzet. Mindent igyekezett leuralni a pártszemlélet, visszatért a központosítás. Megszűntek az érdemi viták, a többségi képviselők végrehajtói szerepkörbe kerültek. A demokratikus ellenzék összefogása ennek vetett véget tavaly ősszel.  

  
- Mik a tanulságai az elmúlt 30 évnek? 

– Újságírói munkámat nagyban segítették a helyi politikában szerzett tapasztalatok. Érdekes volt azt is közelről látni, hogy miként működik egy város, hogyan áll össze nap mint nap az, ami 80 ezer ember életét meghatározza. Tanulság? Az első ciklus minden fenntartás nélkül vállalható, de látni a hiányt is. Azt, hogy bár sok feladatot elvégeztünk, a legfontosabbak egyikét sajnos nem. A napi teendők sokaságában elmaradt a demokratikus intézményrendszer védvonalainak kiépítése. Azt gondoltuk, hogy a szabadpiac megoldja a gondokat, az unió pedig védernyő lesz. Nem így történt. Ma már látható, a történelmi polgári-kereszténydemokrata eszmények nem öltöttek testet egy 21. századi, modern államban.