Lemond a vesztegetéssel gyanúsított államtitkár
Kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről Völner Pál – közölte a politikust képviselő ügyvédi iroda kedden. A közleményben az áll: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el.
A tájékoztatás szerint Völner Pál mindenben együttműködik a nyomozó hatósággal, kihallgatása céljából bármikor rendelkezésre áll.
Az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon államtitkári tisztségéről benyújtja lemondását – olvasható Papp Gábor ügyvéd közleményében. Az ügyvéd jelezte: sem Völner Pál, sem ő, sem pedig Varga István ügyvéd nem kíván nyilatkozni az ügyben.
A Legfőbb Ügyészség kedden tudatta: Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.
A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott – írták.
Forrás: MTI
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.