Lépésről lépésre javul Robert Fico állapota
„A kormányfő állapota lassan, de továbbra is javul. Bízunk abban, hogy ez a pozitív fejlődés napról napra folytatódni fog” – írták a rövid közleményben a besztercebányai Roosevelt kórház által adott információkra hivatkozva. Robert Fico egészségi állapotáról további részleteket nem hoztak nyilvánosságra.
Közben a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Juraj Blanár külügyminiszter megerősítette, hogy ő fogja helyettesíteni Robert Ficót az ukrajnai helyzettel kapcsolatban júniusban, Svájcban rendezendő konferencián. A rendezvényen az eredeti tervek szerint Szlovákiát Fico képviselte volna, aki korábban határozottan leszögezte: bármit kérjenek is tőlük, az biztos, hogy egyetlen szlovák katona sem fogja átlépni a szlovák-ukrán határt. A pozsonyi külügyi tárca korábbi közlésében rámutatott: aktívan részt vesznek a konferencián, és a békés megoldás mellett állnak majd ki.
Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves, lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem ért egyet a kormány politikájával, ezen belül azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A szlovák hatóságok korábbi közlése szerint vizsgálják, hogy az elkövetőnek voltak-e bűntársai, amit Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter „valószínűbb forgatókönyvnek” nevezett.
A merényletet követő időszakban – főként kormányzati politikusok részéről – számos bírálat érte a progresszív-liberális szlovák sajtót a kormánypolitikusokkal szembeni – az államfőválasztást követően felerősödött – hangulatkeltés miatt. Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban hétfőn közzétett videóbejegyzésében ismételten bírálta a progresszív-liberális szlovák sajtót, rámutatva: az két héttel a kormányfő ellen elkövetett merénylet után is folytatja „kitalált történetét a rossz politikusokról és a szent újságírókról”, amivel tovább gerjeszti a társadalmat megosztó gyűlölködést.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.