Színház: létfrissítő a Bolha a fülbe

Ostoba, balga, pitiáner is tud lenni az ember. De még mennyire! Nem árt, ha meg-megleckéztetik. Hogy csapjon a homlokára: hoppá, tényleg nem is én találtam föl a spanyolviaszt, és a bölcsek köve sem az én kezem tartozéka! Igaz, másé se. Hasznos, ha erre időről időre figyelmeztetik a halandót, mielőtt még Mindenhatónak képzelné magát, s uralkodna. Ne adj' isten igájába hajtana másokat.

George Feydeau (1862-1921) Bolha a fülbe című vígjátékát a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán rendezte meg Béres Attila.

Klasszikus komédiát, bohózatot, majdhogynem burleszket láthatunk-élvezhetünk. Önfeledten lubickolnak a színészek. Ötlet-tárházukat mozgósítják. Precízek. Inspirálják egymást. Minden klappol. Elégedetten csettinthet a néző: a betyárját, ilyen az igazi színház, ahová érdemes elzarándokolni máskor is!

Félreértések sorozata a Bolha a fülbe (1907), megspékelve azzal, hogy a főhősnek, aki köztiszteletben álló igazgató, akad egy alkoholista hasonmása, aki kétes hírű szálloda (lebuj) mindenese. A direktor felesége megcsalatva érzi magát, levelet ír – régi barátnője segítségével – az urának, hogy lépre csalhassa. A mézesmadzag egy titkos liezon (futó szerelmi kaland) ígérete. Nagy vonalakban: mondhatni erre röpül rá boldog-boldogtalan, többféle nemzetiségű „retyerutya”. A bonyodalmak észbontóak, a kavar(od)ás túlcsavart helyzetekbe sodor mindenkit. Elementáris a tempó. Akkora a ribillió, amekkorát csak el lehet képzelni. És mégis, minden egyensúlyban marad. Merthogy szinte óramű pontosságú (ha fából vaskarika is) a káosz.

A „karmesteri pálcát” bravúrosan „kezeli” Béres Attila. Az egyéni ízek-színek egységgé szervesülnek. Boldog színészek figuráznak ki bennünket, fricskázzák kisebb-nagyobb jellemtelenségeinket. Társaikká fogadnak az ökörködésben.

Orosz Róbert egy személyben biztosítási igazgató és örömház kótyagos lóti-futija. Hálás téma a hasonmás ötlet „bevetése”, mert hiszen kinek ne jutott volna még eszébe, mi lenne, ha összefutnék valamikor, valahol magammal, aki persze mégsem én vagyok, pedig mégis. S amikor a hozzám közel állók botlanának hol ebbe, hol meg abba az énembe, vajon miként reagálnának?  

Orosz Róbert már sziporkázott Feydeau-darabban (is) a WSSZ-ben, 2020-ban a Réthly Attila rendezte Kis hölgy a Maximból címűben (másként: Osztrigás Mici). Elementáris volt akkor is, most szintúgy brillírozik. Olyannyira elhiteti mindkét énjének létezését, hogy már-már azt várjuk, egyszer csak az „ikrek” elénk penderülnek.

A feleség szerepében Nagy Cili úgyszintén csuda klassz. Apait-anyait bevet. Valamennyi gesztusában, villanásában hatásos. Amiként művésztársai. A beszédhibás rokon fiú, Sipos László Márk, aki egyetlenegy ziccert nem hagyna ki. Balogh János (a családi barát): talentum és fifika. Profi „mixer”. Domokos Zsolt féltékeny, tüzet okádó spanyol férj – parádés –, aki annyira fölpaprikázódott attól, mert a hitvesére (is) a gyanú árnyéka vetült, hogy emiatt legszívesebben mindenkit lepuffantana. Kezdené a párjával, a spanyol dizőzzel (a feleség egykori diáktársnője), akinek a bőrébe Nagy-Bakonyi Boglárka bújt. Nincs olyan szerep, amibe ő ne tudna életet lehelni. Remek Némedi Árpád, a családi doktor, aki igyekszik így-úgy gyógyítgatni. Önmagát sajátosan „kúrálja” a kuplerájban. Mari Dorottya és Gyulai-Zékány István párosa (személyzeti fruska és gyakornok) is mindent kiprésel a figurából. Bálint Éva, Kelemen Zoltán, Horváth Ákos annyi, de annyi „ecsetvonást alkalmaz”, hogy az bámulatos! Antal D. Csaba (angol őrült) pedig egyenesen lehengerlő. Kulcsfontosságú a díszlet, Horesnyi Balázst dicséri. Ajtó-ajtó hátán; lételem a nyitódás-csukódás összhangja. A jelmezek Tihanyi Ildi „jellemsűrítményei”.

A tanulság? Nem minden bolha és nem minden fül hiteles… A látszat, bizony, többnyire csalóka. De ami biztos: a WSSZ-ben a Bolha a fülbe nem okoz csalódást senkinek sem. Épp ellenkezőleg. Szellemessége, pezsgése – még ha a képmutatásunkat ostorozza picurkát, avagy éppen ezért is – igazi gyógyterápia.   
 

Szenkovits Péter
Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ