Ma (este) sem gyilkolunk

Más kérdés, hogy példaképeinkről, e mozgókép főszereplőiről naphosszat regélhetnénk, boldogan. Kivel is mással kezdhetnénk a sort, mint Jordán Tamással (1943), mondhatni földinkkel, a Weöres Sándor Színház alapítójával, örökös tagjával. Ő az egyik lakója a Pirandellónak. Színészóriás. A filmben történetesen éppúgy, mint idekint, a valóságban. E világrengetőnek azért aligha – mint inkább suta detektívtörténetnek – nevezhető celluloidból is süt, sugárzik játékszenvedélye, iróniája, bölcsessége. Zsenialitása. Hivatástudata. S nemcsak számára lehetett öröm gyerekkori pajtásával – az ugyancsak káprázatos Bálint Andrással (1943) – forgatni, hanem a mi lelkünket is fölforrósítják.

Ezúttal bármennyire habkönnyű alkotásban lubickolnak és bolondoznak a kedvünkért, belénk villan, hogy honi társadalmunk fajsúlyos, égető sorskérdéseiről sem hallgatnak. Ugyancsak értünk teszik. Szolgálnak. Ha kell, Szókratész védőbeszédével, vagy akár József Attila Levegőt! című látleletével. Nem számít életkor, betegség, kínkeserv. Lét-játék. Mindenütt. Mindenkor. Mindhalálig.

Pogány Judit (1944), Koltai Róbert (1943) újra együtt – a filmvásznon! Megható. Megkapó. Bármi, bárhogyan történt is, a közönség közös szolgálata fölülír mindent! Bodrogi Gyula (1935) ugyancsak megjárta már azt a bizonyos hadak útját. Ám ha leül egy ország zongorájához (ezúttal a Pirandello halljában), s elénekli,

Engem nem lehet elfelejteni, akkor vele együtt csak a szépre emlékezünk: „Engem nem lehet elfelejteni, / Értem könnyeket illik ejteni, / Lehet így, lehet úgy, / De az álmok mezején, / Találkozunk még, / te meg én…” (Nádas Gábor – Szenes Iván).

És a többiek! Hámori Ildikó (1947), Takács Kati (1951) s a nem otthonlakó Bánsági Ildikó (1947) szintúgy varázslatosak! Nem utolsósorban pedig az abszolút főszereplő Kern András (1948) is. Tolnai Tivadar, valamikori televíziós szappanopera kiöregedett, réges-rég elfeledett sztárjaként. Ő az a bizonyos új lakó, aki már érkezésekor lenézi a többieket, a kollégáit. Eltelt önmagától, akarnok, képtelen az együttműködésre. Meg is kapja a magáét. Hatalmasat koppan. Mert megérdemli!

Szenkovits Péter

Fotó: MAFAB/MAGYAR FILMADATBÁZIS