km/óra
  2024.10.23., szerda  •  Gyöngyi napja
Ma van a TV Maci szülinapja

Ma van a TV Maci "szülinapja"

Október 23-án van a TV Maci hivatalos születésnapja, ami nem az első tévés szereplése, hanem Bálint Ágnes születésnapja, aki az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét írta, valamint a maci karakterét is ő találta ki. A bábfigurát Szabó László iparművész készítette.

Mint a Paprikablogon olvasható: "Az 1960-as és 70-es évek TV Maciját Lengyel Zsolt terve alapján Köber Tibor alkotta meg. 1963. április 15-én a rádióújságban ezt olvashatták a nézők: „Ettől a naptól fogva egy kis mackó is hallgatja az esti mesét!”

„Szép álmokat, gyerekek!” – ezzel a címmel kezdődött a műsor, amiben először jelent meg a képernyőn a Maci. Ekkor még fekete-fehér volt, de már szépen megmosta a fogát, és leült a tévé elé, majd a mese után ment aludni. 1970-ben Bálint Ágnes Jó éjszakát, Maci! címmel könyvet írt.

A Maci akkora siker volt, hogy még a súlytalanságba is elkísérte Farkas Bertalan magyar űrhajóst, és együtt mondtak mesét fentről, az űrhajóból, 1980-ban.

1981-ben már nagyon időszerű volt, hogy a TV Macit és környezetét modernizálják. Koch Aurél tervező és Tóth A. Pál rendező-animátor látott hozzá Maci megújításához. A játékát, Valérkát is lecserélte egy Csutkababára. Macinak sikerült új ruhatárat beszereznie, és a bútorait is megújította. Sőt a kor divatjának megfelelően gitározni is megtanult. Bálint Ágnes a Maciról új könyvet is írt, Én vagyok a Tévé-Maci címmel. Maci lakását Kende Márta és munkatársai készítették.

Koch Aurél TV Macijának 1983-ban lejárt az ideje. Rudi Zoltán kijelentette: meg kell reformálni a gyerekek kedvencét. Az MTV elnöke utasítást adott a bábfigura „újragondolására”.

„Határozottan ragaszkodnék a Tévémacihoz! Együtt repültünk a súlytalanságban. A szívemhez nőtt ez a figura, és szerintem sokan így vagyunk ezzel az országban” – vélekedett Farkas Bertalan. Endrei Judit viszont csak apró módosításokat végzett volna rajta.

A megújított TV Macit Foky Ottó készítette a Pannónia Filmstúdióban, 1982-ben kockázós bábfilmtechnikával. Csutkababát lecserélte Paprika Jancsi figurájára.

1998-ban az MTV levette a műsorról a Foky Ottó-féle 1982-es TV Macit, mert elavultnak tartotta az akkori programigazgató. A felháborodás akkora lett, hogy fél év múlva visszakerült az m2-re.

2012. április 15-én ismét menesztették a Foky Ottó-féle TV Macit, és helyette új változat készült. Az újratervezett TV Maci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé, hanem testvérével, és a kor szelleméhez igazodva számítógépezik is. Ez az új változat azonban nem aratott sikert sem a tévénézők, sem az internethasználók körében, ezért négy hónap után levették a képernyőről, és újra elfoglalta a korábbi helyét Foky Ottó figurája."

Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Csodájára járnak az egzotikus szombathelyi kertnek: kenguruk ugrálnak a tyúkok között
Mindig is az egzotikus állatok megszállottja volt a szombathelyi Varga Tamás, azt azonban álmában sem gondolta, hogy egyszer majd kengurukkal osztja meg udvarát. Jelenleg már 20 kenguru legel a tyúkokkal a közös udvaron, írja a hellovidek.hu.
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét
Harminchárom hét halmozódás után egy játékos elvitte az ötöslottó eddigi legnagyobb nyereményét, 6,613 milliárd forintot, a nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nemzeti lottótársaságnál - tájékoztatott a Szerencsejáték Zrt.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.