km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Magyar Péter: ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás?

Magyar Péter: ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás?

Ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás, és ki a politikai felelőse annak, hogy kedden a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást, ezzel veszélybe sodorva magyar emberek életét? - tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Magyar Péter arról is érdeklődött: igaz-e az, hogy a problémát még nem sikerült elhárítani és betegszállítás még nem állt helyre teljes körűen, valamint az, hogy vészhelyzetet hirdettek és minden információt titkosítottak.

A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: "nem cáfolt sajtóinformációk" szerint hosszú órákra megszűnt kedden a biztonságos mentésirányítás. A központi telefonszámokon sok esetben nem tudták fogadni a segélyhívásokat, és nem tudták elérni a hivatalos rendszeren keresztül a központból a mentőautókat sem - tette hozzá.

Megjegyezte: órákig teljesen megszűnt a hívásfogadás a mentőknél és lefagyott az összes számítógép, valamint a belső telefonvonalak sem működtek. Még a chipkártyás ajtónyitó rendszer is leállt, mert az is ugyanarra az informatikai hálózatra támaszkodik, mint a mentésirányítás.

Magyar Péter kiemelte: a mentőszolgálat vezetése és Takács Péter egészségügyi államtitkár azt sem cáfolta, hogy a leállás miatt nem lehetett elérni több budapesti kórház sürgősségi osztályát, komoly esetekhez sem tudtak elindulni a mentők és akadozott a kórházak közötti betegszállítás is.

Arról is írt, hogy a mentőszolgálat ügyeletesei közül többen is saját mobiltelefonjukat használták, valamint a műholdas tetra-telefonokon kezdtek el kommunikálni a vidéki irányítócsoportokkal és mentőegységekkel, annak érdekében, hogy felmérjék a bevethető egységeik helyzetét. Papírra kezdték el felírogatni az eseteket, és ahhoz keresgélték a legközelebbi mentőket - írta.

A Tisza Párt elnökének egy dolgozótól származó információi szerint rövid időn belül nagy számú várokozó eset halmozódott fel. Mindez egy olyan napon történt, amikor a megszokottnak mondható 20-30 helyett 40 mentőautót rendeltek fel vidékről a fővárosba, aminek egyik oka, hogy október elsejétől "Budapesten és Pest megyében" is a mentők vették át a sürgősségi ügyeleti rendszer ellátását - jelezte.

A szokásos protokoll szerint az ilyen hibákról az OMSZ vezetésén kívül az egészségügy irányítását végző Belügyminisztériumot, valamint az államigazgatási szervek infokommunikációs szolgáltatóját, a NISZ Zrt.-t is tájékoztatni kell -közölte Magyar Péter.

Hozzátette: a mentésirányításban és a sürgősségi ellátásban résztvevők közül korábban már több szakember is eljuttatta az illetékesekhez azt a véleményét, hogy a rendszer katasztrofális állapotban van, és az összeomlás bármikor bekövetkezhet.

(Fotó: pixabay.com)

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Magyar Bor Nagydíj: melyek voltak a nyerők 2024-ben?
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.
Erős széllökések hozzák el a hidegfrontot
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.
Az MCC képzési központjává alakítják át a szombathelyi egykori Takáts-házat
A Petőfi utca 14. szám alatti emeletes társasházat négy éve vette meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC), amely a megyeszékhelyen mintegy 300 általános- és középiskolás diáknak tart tehetségképző programokat. A 2026/27-es tanévtől ezt már az új épületben tehetik, amit közösségi helynek is szánnak. A rekonstrukciós projekt bejelentésén itt volt az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs is.