Magyar Péter: a Tisza-kormány 2026 után igazságot szolgáltat
A Telex beszámolója szerint a Tisza Párt elnöke délután 15 órakor a Bem József téren még Márai Sándort szavalt, majd bő két órával később, a Széna téren felállított színpadon hosszú beszédet tartott, amelyben több bejelentést is tett a 2026-os országgyűlési választásra. Magyar Péter az ünnepi beszédében 1956-ról azt mondta: egy olyan ünnep volt, amikor a magyarok a legjobb arcukat mutatták, és egy időre elzavarták az elnyomó diktátorokat.
„A magyar föld nem eladó, nem átjátszható senkinek sem. (…) Szent és sérthetetlen. Ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak és minden külügyminiszternek” – üzente Orbán Balázsnak és Szijjártó Péternek.
Azt ígérte, hogy visszaadják a magyaroknak azokat a nagy közös jelképeket, amelyeket kisajátított a hatalom. Ilyen például az '56-os lyukas zászló, ami Magyar szerint igazodási pont lehet. „Segít felismerni az árulókat, akik hebegve-habogva próbálják menteni a menthetetlent.”
Vajon hajlandóak lennénk-e a külső támadás esetén fegyverrel is megvédeni a hazánkat? – tette fel a kérdést a közönségnek az ellenzéki vezető. Szerinte az országban sokan igennel felelnének erre a kérdésre, de ma is élnek olyan gyáva emberek, akik harminc NER-ezüstért elárulják az országot, írták.
Orbánék megvezették az embereket, Magyart is
A cikk kitér arra is, hogy Magyar Péter arról beszélt, az elmúlt harminc évben Orbán és Gyurcsány az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országgá tették a korábban éltanuló Magyarországot; politikai, gazdasági, morális és megélhetési válságba sodorták hazánkat. Hosszasan sorolta az ország problémáit: kiürül a vidék, soha ilyen kevés csecsemő nem született, „ázsiai migránsokat telepítenek” be az országba, megszüntetik a vasúti szárnyvonalakat és bezárják a postai hivatalokat. Orbánék elhibázott gazdaságpolitikája miatt nálunk a legmagasabb az ÁFA, zuhan az ipari termelés, és nő az államadósság. A korrupció miatt visszatartott uniós források helyett ma kínai hitelen tartják lélegeztetőgépen a magyar költségvetést.
„Orbánék megvezették, átverték a magyar embereket, korábban engem is. Polgári, európai, jóléti Magyarországot ígértek. Ehelyett egy kifosztott, végletekig feudális társadalmat hoztak létre” – fogalmazott Magyar Péter.
Azt is mondta, hogy a Tisza Párt érzi a történelmi felelősségét. A 2026-os választásokig hátralévő minden napban ezért azon dolgoznak, hogy olyan programot és olyan embereket kínálhassanak a választóknak, hogy egy hazaszerető kormány alakulhasson. „Becsület, tisztesség, szerénység, igazság, irgalom, érzékenység, türelem, vendégszeretet és megértés lesznek a hazaszerető kormány jelszavai.”
Azt ígérte, Tisza-kormány 2026 után igazságot szolgáltat, és a közös vagyonból visszaszerzi azt, amit csak lehet. Az új kormány visszaállítja az ország nemzetközi hírnevét, újra összehozza a V4-es országokat, visszaállítja a katázást, és szolgáltatóállamot épít. Megtartják továbbá a Fidesz szent teheneit is: a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, megemelik a minimálbért és a szakdolgozók bérét is, fogalmaztak.
Elindítják „a jövő hazaszerető vezetőinek kiválasztását”
A beszéd legfontosabb részét azonban a végére tartogatta: október 23-án elindítják „a jövő hazaszerető vezetőinek kiválasztását”. Olyan hazaszerető nőket és férfiakat keresnek, akik a maguk szakterületén világos vízióval rendelkeznek, és vállalják a közszereplői léttel járó nehézségeket is. A 106 egyéni választókerületi jelölt mellett szakembereket is toboroznak, akik segítik abban a Tisza Pártot, hogy a 2026-os választás után zökkenőmentesen tudják átvenni a kormányzást. Bejelentette: a Tisza Párt honlapján mától elérhető az országgyűlési képviselők pályázata.
Vas megyéből is érkeztek szimpatizánsok
Vas megyéból mind a nyolc aktív Tisza szigetről voltak aktív tagok a Bem téren és a Széll Kálmán téren, de rajtuk kívül számos szombathelyi szimpatizánst is lehetett látni. Az összes résztvevő száma gyakorlatilag megbecsülhetetlen, mert amikor a tömeg átvonult az egyik helyszínről a másikra, sem a vonulók első sorait, sem a végét nem lehetett egyszerre látni.
A Tisza Párt október 23-ai megemlékezése visszanézhető Magyar Péter közösségi oldalán.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.