17.3
  
4.19
km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Május 29-én újranyitnak a szállodák Ausztriában

Május 29-én újranyitnak a szállodák Ausztriában

Május 29-én újranyitnak a szállodák, a wellness-központok és a menedékházak Ausztriában. Emellett a hegyekben ismét működhetnek a felvonók, és szemináriumokat is lehet tartani - jelentette be hétfőn Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter Bécsben egy sajtótájékoztatón.

 

A szállodák szigorú óvintézkedések mellett fogadhatják a vendégeket - közölte. A  miniszter elmondta: a vendégek és a dolgozók számára is kötelező a szájmaszk viselése azokon a helyeken, ahol sok ember megfordul, így a bejáratnál, a recepciónál vagy az előcsarnokban.


Előírás a legalább egyméteres távolság betartása is. Kivételt jelentenek azok a vendégek, akik egyébként közös háztartásban élnek, valamint az  úgynevezett "vendégcsoportok", vagyis azok a barátok, akik nem élnek együtt, de közösen töltik el szabadságukat, ezért közösen bérelnek például egy apartmant.


A szállodák éttermeiben ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az egyéb vendéglátóhelyeken, a reggeli ugyanakkor "büfé jellegű", vagyis svédasztalos is lehet. A szemináriumokon legfeljebb százan lehetnek, a résztvevőknek szájmaszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a távolságtartás szabályát. A szállodákban működő wellness-szolgáltatás igénybe vételekor az egészségügyi minisztérium higiéniai ajánlásai  a mérvadók. A hegyekben található menedékházakban a turisták ágyai között legalább két méter távolságot kell tartani. A felvonókkal, siklókkal kapcsolatos szabályozást később hozzák nyilvánosságra.


A szállodák április 4-én zártak be, így csaknem két hónap után nyithatnak ki újra. (MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.