Máltai elnököt választott az Európai Parlament
A néppárti képviselő 458 szavazatot kapott, így nem is kellett második fordulót rendezni. Második helyen egy zöldpárti svéd, a harmadikon egy baloldali spanyol, a negyediken egy konzervatív lengyel végzett.
David Sassoli, az előző elnök múlt héten, 65 évesen vesztette életét, nem sokkal azelőtt, hogy lejárt volna a mandátuma. Matsola a következő két és fél évben, a mostani ciklus végéig vezetheti az Európai Parlamentet.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.