km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Már idén télen lesz fűtés az Iseum kiállítótermében

Már idén télen lesz fűtés az Iseum kiállítótermében

Négy év után lesz fűtés az Iseum kiállítótermében. A távhővezeték-fektetési munkálatok előkészítése a múlt héten kezdődött meg. A megfigyeléses ásatás közben arra törekedtek, hogy olyan útvonalat válasszanak, ahol nem sértik a még nem ismert műemlékeket, a borostyánkő út eddig feltáratlan részét azonban át kellett vágni.

 


Az Iseum kiállítótermében 4 éve nincs fűtés. Eddig villamosenergiával működő eszközzel tudtak meleget biztosítani itt télen, ez viszont csak a temperálásra volt elég. A megfelelő hőmérséklet megtartása a műtárgyak minőségének megőrzése miatt is fontos. Szerencsére romlás még nem történt.


Horváth Soma alpolgármester elmondta, nagyon fontos kérdés, hogy az állagmegóvást elvégezzék, illetve az intézményre is vigyázzanak. A város leglátogatottabb múzeumi intézményéről van szó, ezért kardinális kérdés volt az, hogy a fűtési rendszerrel tegyenek valamit, hiszen a műtárgyak védelme az elsődleges, hogy azt az utókor számára megőrizzék. Véleménye szerint egy nagyon jó konstrukciót sikerült létrehozni, amely a múzeumnak és az önkormányzatnak a pénzügyi támogatásából valósul meg, és ami a jó hír, hogy tulajdonképpen a karneválra már a legfontosabb munkálatok be is fognak fejeződni.


A zeneiskolánál működik a távhő egyik hőközpontja, ami a Képtárba vezet át, onnan vezettek le egy vezetéket az Iseum felé. A helyet igyekeztek úgy kiválasztani, hogy a még földben lévő, nem ismert műemlékeket ne sértsék.


Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója hozzátette, az ásatások az előző héten indultak meg. Két kollégája figyelte a munkálatokat, mert olyan helyen is ástak, ahol korábban nem. Azért próbáltak olyan területen dolgozni, ahol már többször voltak ásatások, ahol már folytak régészeti munkák. Szerencsére nem volt semmi komplikáció, tehát egy hét alatt, a dokumentációval együtt be tudták fejezni ezeket a munkákat a régészek.


Az Iseum kiállítótermében idén télen már beindul a fűtés.


Forrás: SZTV

Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.