km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Március 31-ig igényelhető a bölcsődei támogatás

Március 31-ig igényelhető a bölcsődei támogatás

Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkába visszatérésének támogatására az ország egész területéről - hívta fel a MÁK a figyelmet csütörtöki közleményében.

 

A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése - írták.


Ismertetik, hogy a támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében - például családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, mini bölcsődében - való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe.


A legfeljebb havi 40 ezer forintos támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek és a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni - írják a közleményben.  


A pályázat 2019-es indulása óta eddig közel 1,2 milliárd forintot kaptak erre a célra a családok, és több mint 8973  szülő élt ezzel a támogatással.


A költségvetésben rendelkezésre álló keret lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes szülők továbbra is pályázhassanak a támogatásra, amit 2023. március 31-ig tehetnek meg, kifizetési kérelmek benyújtására pedig változatlanul 2023. június 30-ig van lehetőség. A bölcsődei támogatást a kincstár havonta utalja a szülőknek számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig - olvasható a közleményben.


Hangsúlyozták, a kormány kiemelt célja a gyermeket nevelő családok támogatása, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. Ezért a családalapításra készülők számára továbbra is elérhető a családi adókedvezmény, a csok, a falusi csok, a gyed, a diplomás gyed, a fiatal házasok adókedvezménye és a babaváró támogatás is, valamint új elem, hogy 2023 januárjától szja-mentességet kapnak azok a 30 év alatti  fiatal nők, akik gyermeket vállalnak - tájékoztatott a Magyar Államkincstár. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Vádat emeltek a párját halálra verő hajléktalan és társa ellen Zalában
Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében - tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője.
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Magyar Bor Nagydíj: melyek voltak a nyerők 2024-ben?
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.
Erős széllökések hozzák el a hidegfrontot
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.