Matekérettségi: "Nagyon könnyű" feladatsort kaptak a diákok a szaktanár szerint
Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is van az idei matekérettségi első részében. De kaptak feladatot a diákok a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is.
Az általunk megkérdezett matektanár azt mondta az idei vizsga egyszerűbb, mint a tavalyi, de a korábbi évek feladatainál is könnyebbnek tartja. Bár sok témakört érint a feladatsor, a legtöbb kérdésre könnyen lehet válaszolni egy-egy képlet behelyettesítésével. "Az előző évekhez képest sok olyan feladat is van, amihez számolni sem kell - elég rajzolni vagy színezni" - mondta.
Az első feladatrészre 45 perce van a diákoknak, a szaktanár szerint erre a feladatsorra ez bőven elég is lesz. Kiemelte: vannak olyan dolgok, amik megtéveszthetik az érettségizőket, de azok, akik figyelmesen elolvassák a kérdéseket sok pontot gyűjthetnek.
Ezeknek a feladatoknak a megoldásával 30 pontot lehet szerezni - több pontot ér majd a matekérettségi második, hosszabb, összetett feladatokból álló része, azzal maximum 70 pontot gyűjthetnek a vizsgázók.
Kép: MTI
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.