Megfestette az eget éjjel a sarki fény
Az Időkép összefoglalója alapján az előrejelzéseknek megfelelően elérte a Földet a hét elején történt X-es erősségű napkitörés. Kora este 8-as Kp indexet mértek, de egészen napkeltéig intenzív geomágneses aktivitás volt. Egy dolog volt, ami keresztbe tett egy a megfigyeléseknek, mégpedig Kirk hidegfrontja, amely miatt az ország túlnyomó részén egész csütörtök este borult volt az ég. A keleti, északkeleti országrészben élőknek viszont most szerencséjük volt, még ha a felhők között is, de sok helyen megfigyelhető volt a felettünk táncoló sarki fény.
Fotó: Időkép
Késő este ráadásul a zöld színek is megjelentek, igaz, ezeket elsősorban romániai kamerájukon tudták figyelemmel követni.
Fotó: Borzonti webkamera
Borítókép: Gimesi Klaudia/Időkép
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.