Mielőtt levillogod a másikat, néz eggyel előrébb is! – kéri a közút (videón a baleset)
A gyorsforgalmi út középső sávjában a kocsisor elkezdett megtorpanni, az autósok többsége figyelt és időben lassított. Ekkor érkezett meg a távolból két kamion, szintén a középső sávban. A felvételeken jól látszik, hogy az első elkezd lassítani, mire a második levillogja. Ezért az első ki is sorolt a külső sávba. A fehér kamion viszont nem lassított, mire észrevette, hogy a kocsisor áll, már késő volt, félrerántotta ugyan a kormányt, de belehajtott a feltorlódott kocsisorba. Több autósnak szerencséje volt, még éppen sávot váltottak a becsapódás előtt. Sajnos nem mindenkinek volt ilyen mázlija, három személyautó is a baleset részese volt, az egyik autóban egy ember ráadásul súlyos sérüléseket szenvedett, érte mentőhelikopter érkezett.
A Magyar Közút ezért arra kéri az autósokat, hogy vezetés közben mindig az utat, a forgalmat figyeljék, számítsanak arra, hogy bármilyen okból lehet akadály előttük, és akkor az ilyen balesetek elkerülhetőek lennének. Azt is vegyék figyelembe, hogy nemcsak mentők, rendőrök és tűzoltók érkezhetnek, hanem például közutas útellenőr, seprős autó vagy mérnökségi jármű, ami a törmelékek eltakarítását végzi. Ezért fontosnak tartják a szakemberek kiemelni a biztonsági folyosó kialakítását és megtartását. A közutas az utolsó, aki elhagyja a helyszínt, és akkor indulhat csak újra a forgalom, ha a szükséges takarítási és helyreállítási munkákat el tudták végezni. Minél később engedik a helyszínhez az autósok őket, annál később tudják felszámolni a károkat.
Videó: Magyar Közút Instagramm-oldala
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.