Minden idők legnagyobb magyar színésznője – halhatatlan! Törőcsik Mari (1935-2021)

Soha nem adta fel, a leges-legutolsó pillanatban sem. Nem sokkal azelőtt, hogy most tavasszal ismét bekerült a szombathelyi kórházba (ki tudja, hányadszor) a velemi betegágyán mesélt édesanyjáról, édesapjáról, Jucókáról és Joachimról – a legfontosabb példaképeiről. 

Igen-igen gyenge volt fizikailag, ám ragyogott a szeme, a lelke, s a szelleme! 

Fehér-lila orchideát vittem Neki ajándékba; nem győzte köszönni, mennyire örül neki. 

Így búcsúzott: „Ha meggyógyulok, megint elmegyek magukhoz!”. Integetett, fénysugarat küldött, s aztán újra álomba szenderült.
Most immár végleg. 

2015-ös emlékkel idézzük meg: 
 

Igazodási pont – természetesen 

Hogy milyen hazánk első számú – nem, nem túlzás: minden idők legnagyobb sikerű – színésznője az idei esztendő egyik (ha nem a…) legforróbb napján?

Fantasztikus. Kendőzetlen, természetes és mégis misztikus (is).

Eggyé vált a sorsával, pályája az életével, az, aki s ami: igazodási pont. 

Amíg hallgatjuk – Benkő Sándor fotós kollégámmal –  kertjében halálpontos helyzetértékelését országról s világról, azon is töröm a fejem: vajon miért ne lehetne már életében életre hívni olyan – alighanem az egyik legrangosabb – díjat, amit Róla nevez(het)nén(e)k el, s amit csak a legeslegjobb (még szép!) honi s külföldi teátristák/filmszakemberek vehetnének át évente.

A szeme (is) nemcsak, hogy patyolat-tiszta, hanem szennyezetlen/elegyítetlen óceánok millió-millió éves – hű – hasonmása. Mégsem csak úgy a semmi felé tart a benne megmártózó, hanem a létezés édes-sós/keveretlen vizében lebeg. 

Átalakul. Tisztul. Világosodik. Fényesedik.

Vajon tudjuk, érezzük-e istenigazából, hogy mekkora kinccsel is ajándékozott meg bennünket vele a Teremtő? Ha föl teljességgel nem is fogható a géniusza, ám kisugárzása valamennyiünket átkarol, átölel; segít bennünket olyan dimenziókba is emel(ked)ni, ahol a legfontosabb találkozások nem kikerülhetőek, legelsősorban is – önmagunkkal. 
S egymással.

Bárkit is jelenített meg az elmúlt (pontosan) hat évtizedben, azok mi voltunk, (földön)futók, máskor meg baktatók, araszolgatók sem, ezen a labdacson időzők (vajon hányadszor?), akik igyekeztek/igyekeznek megfejteni a létezés(ük) titkát, amiről Törőcsik Marinak több mint sejtései vannak. Igen-igen, hát, ilyenfélék, olyanformák is vagytok/vagyunk. 

Te jó ég, hiszen én eddig erre nem is gondoltam, s az érzéseim színskálája szintúgy meghatványozódik; ennyiféle lennék/vagyok én magam? Jééé! Akkor, hm, a többiek szintúgy; én, te, ő, mi, ti, ők?! Éppen elérkezett az idő, hogy – végre-valahára – meglapogassuk egymást. Nem, ne szégyelld komám(asszony), hogy egymás föltalálói lettünk/legyünk; a szolidaritás/közösségvállalás színpadi/filmbéli megfeleltetői „idekint” valamennyien lehetünk, és leszünk is, ha olyan alkotás mossa át minden porcikánkat, amelyből Törőcsik Mari asszonyi, emberi lénye(ge) ragyog felénk/belénk. 

Lét-ugródeszkákkal elröpít bennünket a ma már szinte kuriózumnak számító – valóságba. Hiszen eredendően erre/ide születtünk, itt van dolgunk, feladatunk, küldetésünk.

Testünk itt, s így szinte (ha engedjük! – s miért ne tennénk?) automatikusan, de korántsem mechanikusan engedelmeskedik derék, jó lélek s bölcs szellem hívó szavának. Fantasztikus/misztikus erőktől is pártfogol(tat)va/patronálva, kendőzetlenül, Törőcsik Marika nyomán: valóban szabadon, természetesen. 
 
/Velem-Harasztifalu, 2015. július 22./

Drága Marika! 
Mindent köszönünk! Nem adjuk – mert nem adhatjuk föl – mi sem, csak azért sem! 

Szenkovits Péter 

A borítókép a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén készült az MTVA 1-es stúdiójában 2012. november 28-án. MTI/MTVA/Zih Zsolt

Szombathely és Vas megye közéleti személyiségei is megemlékeztek a művésznőről:

Ágh Péter: Isten nyugasztalja Törőcsik Marit

Balázy Péter: Megtiszteltetés volt minden találkozás

Stevkovics Gáspár festő, képzőművész, fotográfus: Drága Mari, köszönöm, hogy néhány pillanatra beengedett az életébe

Hende Csaba: Velemben biciklizés közben olykor megállított és beszélgettünk egyet

Jordán Tamás: a közönség rajongott érte

Jordán Tamás elmondta: ugyan ritkán játszott vele színpadon, első találkozásuk Törőcsik Marival a 25. Színházban 1976-ban történt, amikor Iglódi István rendezte Fejes Endre Cserepes Margit házassága című darabját, ebben a férjét játszotta.

Elmondta: amikor a Nemzeti Színház igazgatója volt, Törőcsik Mari a társulathoz tartozott. Egyik rendezésében, Csiky Gergely Buborékok című darabjában megkérte, hogy legyen a játékmester, ezt a próbafolyamatot együtt csinálták végig.

Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. "Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt" - mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta.

A Nemzeti Színházban a Lear királyban játszottak együtt, Törőcsik Mari a Bolond szerepét, ő pedig Gloucestert alakította.

Felidézte, hogy öt éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban egy kétszemélyes darabot olvastak fel együtt, nagy sikerrel. Szilárdi Bélának Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner fiktív találkozásáról szóló darabját olvasták fel, és a közönség ünnepelte Törőcsik Marit. Mint mindig, ha találkozott vele a közönség, ünneplés volt, amiből kiderült, rajonganak érte az emberek. (MTI)