km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Mitől fél Pődör Zoltán? – teszi fel a kérdést dr. László Győző alpolgármester (Fidesz-közleménnyel frissítve)

Mitől fél Pődör Zoltán? – teszi fel a kérdést dr. László Győző alpolgármester (Fidesz-közleménnyel frissítve)

A szombathelyi városvezetés visszautasítja Pődör azon kijelentését, hogy „politikát csinálnak a kézilabdából”. Mint írják, egyetlen céljuk a Fidesz frakciójával közösen az önkormányzati támogatások átlátható módon történő elköltése. A Fidesz helyi szervezete reagált az alpolgármester mondataira.

Mitől fél Pődör Zoltán? címmel érkezett közlemény a szombathelyi önkormányzattól kedden délelőtt, melyben az SZKKA vezetőjének, Pődör Zoltánnak szavait cáfolják meg.

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

Gratulálunk az SZKKA csapatának az NB I-be történő feljutásához! Egyúttal sajnálattal olvastuk, hogy a klub vezetője, Pődör Zoltán valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy ezt a sikert a klub egyedül érte el és a klub másfél éve nem kapott önkormányzati támogatást. Pődör Zoltán 2024. január 24-én még azt nyilatkozta a nyugat.hu portálnak, hogy „… az alaptámogatásunk tavaly évi 50 millióról 30 millióra csökkent, és ebből 10 millió még mindig függőben van. De még így is hálásak vagyunk az önkormányzatnak.” A valóság tehát az, hogy 20 millió forint támogatást már megkapott a klub 2023-ban, és közgyűlési döntés van róla, hogy a tavalyi évre további 15 millió forintot (azaz összesen 35 millió forintot), az idei évre pedig 40 millió forint kap a klub.

A pénz folyósításának feltétele a közgyűlés egyhangú döntése alapján az volt, hogy a klub teljesítse ígéretét és vállalja a teljes átvilágítást. Sajnos Pődör Zoltán nem engedte a teljes körű átvilágítást. Ezért a közgyűlés újabb döntésével engedményként ahhoz kötötte a kifizetést, hogy az önkormányzat felügyelőbizottsági tagot delegálhasson a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiába és a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia Sport Kft.-ben. A felügyelőbizottságba való önkormányzati delegálás lehetőségét maga Pődör Zoltán ígérte meg mintegy 190 nappal ezelőtt. Az önkormányzat részéről soha fel sem merült, hogy az önkormányzat által delegált felügyelőbizottsági tag díjazásban részesüljön. Pődör Zoltán arra is ígéretet tett, hogy összehív egy szurkolói ankétot, amelyen polgármester úr részvételével a szurkolókkal és a szülőkkel együtt tisztázni lehetne a kialakult helyzetet és a klub önkormányzat általi támogatását.
Ez a mai napig nem történt meg.

Mitől fél Pődör Zoltán? Pozitív változásnak tekintjük, hogy Pődör Zoltán nyilatkozata alapján a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia Sport Kft.-ben felállít egy felügyelőbizottságot, amelybe önkormányzatunk ígérete szerint tagot delegálhat. Felhívjuk rá Pődör Zoltán figyelmét, hogy közgyűlési döntésünk értelmében ugyanúgy szükséges az egyesület esetében is a felügyelőbizottság felállítása és az abban történő önkormányzati részvétel a további támogatások kifizetéséhez. Mivel felügyelőbizottsági tag önkormányzati delegálásáról csak a közgyűlés dönthet, erről a soron következő május 30-ai közgyűlésen várható határozat.

Visszautasítjuk Pődör Zoltánnak azon kijelentését, hogy a városvezetés részéről „politikát csinálunk a kézilabdából”; egyetlen célunk a Fidesz frakciójával közösen az önkormányzati támogatások átlátható módon történő elköltése. Aki egy klub ügyvezetőjeként egy párt színeiben képviselőjelöltként indul, ahogyan azt Pődör Zoltán teszi, az viszi be a politikát a sportba.

Belegondolni is rossz abba, hogy mi lenne, ha egy ilyen ember döntő befolyással bírhatna a város sportegyesületeinek támogatásáról való döntésben.

dr. László Győző
Szombathely MJV alpolgármestere

A Fidesz helyi szervezete sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. Ezt változtatás nélkül közöljük.

El a kezekkel az SZKKA-tól!

"Megdöbbenéssel olvastuk László Győzőnek, a Momentum városi elnökének legújabb nyilatkozatát, melyben ismételten egy civil sportszervezet ellen intézett politikai támadást. A szombathelyiek büszkék az SZKKA hétvégi teljesítményére, mindannyiunk örömére ismét van NBI--es kézilabdacsapatunk. Meggyőződésünk, hogy Szombathely sportjának felelős, hiteles képviseletre van szüksége. Többek között ezért is támogatjuk Pődör Zoltán civil lokálpatriótát az SZKKA elnökét képviselőjelöltnek Szombathely 10. számú választókörzetében.

Pődör Zoltán önkormányzati képviselőjelölti indulásának bejelentése óta a baloldali városvezetés - választói felhatalmazásukkal visszaélve - a klub ellehetetlenítésére törekszik. Felszólítjuk László Győzőt, hogy pártja támogatottságának visszaeséséből fakadó frusztrációját ne a szombathelyi kézilabdasporton vezesse le. El a kezekkel az SZKKA-tól!

FIDESZ Szombathelyi Szervezete

 

 

Fotó: szombathelyikezilabda.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.