Sugár Judit: „nagy szerencse, hogy azt csinálhatom, amit szeretek”

– Hogyan kerültél a tévéhez?

– Műszaki végzettségem van, korábban ezen a területen dolgoztam. Mindig is vonzott a filmek világa és a televíziózás, szerettem a mozit, gyűjtöttem a filmmel foglalkozó szakirodalmat és a Film-Színház-Muzsika lapszámait. Jelentkeztem gyártásvezetőnek a Szombathelyi Televízióba, de akkor ez a poszt mégsem üresedett meg. A véletlennek köszönhetem, hogy mégis ide kerültem: épp számítógépes tapasztalattal rendelkező embert kerestek a frissen beszerzett AVID vágóhoz, ami csúcstechnikának számított, ezzel kellett dolgoznom. Később aztán megtanultam szalagon vágni, majd feliratozó, hangmérnök, képvágó és rendező is lettem.

– Amikor átvetted a díjat a Sajtóünnepen, csapatmunkáról beszéltél.

– Igen, a televíziós műsorkészítés nagyon erős csapatmunka. Remek kollektívába kerültem, segítettük egymást, jót akartunk létrehozni. Mindent a munkatársaktól tanultam, kiváló szerkesztőkkel dolgozhattam együtt. Olyan nagyszerű szakemberek is érdemesnek tartották a tévét arra, hogy velünk dolgozzanak, mint Horváth József pápai prelátus, Horváth Sándor néprajzkutató, Pusztai János professzor, Bokányi Péter irodalomtörténész, Jordán Tamás, Tilcsik György levéltáros, Katona Attila történész. Tudták, hogy itt értékteremtő munka folyik, és erre nagyon büszke vagyok.

– Hogy látod, mikor élte a fénykorát a Szombathelyi Televízió?

– A csúcspont szerintem Velencei Renáta vezetése alatt (2000-2003) jött el. Akkor nagyon magas színvonalú volt a Híradónk és a magazinműsoraink is. Élveztem a Hétvége mozgalmas adásait: a stúdió egyik sarkában virágot kötöttek, a másikban palacsintát sütöttek, a harmadikban pedig épp egy programról beszélgetett a műsorvezető. Nagy kedvencem volt a Kötéltánc, a Stílus, a Portré, a Műhely, a Kalendárium. Több olyan műsorunk is volt, amire jó szívvel emlékszem vissza, hosszasan tudnék nosztaligázni… Vágtam klipeket, részt vehettem több díjnyertes film készítésében. Nagyon szerettem a Történelmi séták Szombathelyen című tízrészes sorozatunkat, a Képmesék Szombathelyről című filmet, a Brenner Jánosról szóló dokumentumfilmet, és – személyes okokból – a Spiegler Elemérről forgatott Bis hundertzwanzig című alkotást, amit Szekeres Krisztával és Szöllősi Ivánnal közösen készítettünk.

– Te dolgozol itt a leghosszabb ideje. Mit jelent számodra a Szombathelyi Televízió?

– A tévé nekem a mindent jelenti. Óriási dolog, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Kicsit fanatikus is voltam, minden este nézni kellett otthon a Híradót, mert figyeltem, hogy minden rendben volt-e. Amikor még ment a reggeli műsorunk, 6 órakor kezdtünk, és sokszor este 11-kor végeztünk. Én voltam és vagyok az egyedüli női vágó itt a tévében. Precizitás, nagy fokú koncentráció kell ehhez a munkához. Vannak kollégáim, akik még meg sem születtek, amikor én már itt dolgoztam. Emlékszem, ha korábban már foglalkoztunk egy adott témával. Ha meglátok egy arcot, valószínűleg tudom, ki ő, és a monitornak háttal állva is megmondom, éppen ki beszél, mert felismerem a hangját.

– Hogyan fogadtad a Sajtódíjat?

– Több szakmai díjat kaptunk már, de városi kitüntetést utoljára 28 éve vehetett át SZTV-s munkatárs. Külön jól esik, hogy háttérdolgozót ismertek el, hiszen nem vagyunk képernyőn, minket nem ismernek a városlakók. A munkánkat a kollégák értékelik igazán, ők tudják, mennyit teszünk egy jó adásért. Sokan megkérdezik tőlem: ugyan ki nézi a Szombathelyi Televíziót? Ha közgyűlés-közvetítéskor rossz a hang, vagy hibásan megy ki egy felirat, rögtön kapjuk a jelzést. Amikor élőben adtuk a Kálvária templomból a hajnali adventi miséket, az akkori igazgató zsákszámra kapta a hálálkodó leveleket. Ilyenkor mindig bizonyítékot látok arra, hogy mégiscsak nézi valaki. Tudom, hogy a tévé drága műfaj, ami terhet jelent a városnak. Ám, ha visszanézünk az elmúlt 33 évre, úgy gondolom, megérte a ráfordítás, hiszen olyan hangos-mozgóképes anyagon rögzítjük a város életét, ahogy senki más. Vannak felvételeink például a Lenin-szobor ledöntéséről, az egykori Mediterrán házról, a pápalátogatásról, az első közgyűlésről. Páratlanul értékes archívumunk van!

Krizsán Zsuzsanna

Fotó: Bonyhádi Zoltán