Napos idő várható csütörtökön
Egyre nagyobb területen csökkenni kezd a felhőzet, érdemi csapadék már nem valószínű. Éjszaka tovább folytatódik a felhőzet csökkenése, a déli megyékben maradhatnak felhősebb körzetek is, másutt viszont gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Foltokban párássá válhat a levegő, köd is képződhet.
Csütörtökön napos, gomolyfelhős idő várható, a déli megyékben össze is állhatnak a gomolyok, ott néhol záporeső is előfordulhat. A Dunántúlon estig erős lesz az északnyugati szél, majd veszít erejéből a légmozgás. Csütörtökön helyenként megélénkül az északi, északkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +2 fok között várható, de a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 és 15 fok között alakul.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.