Négy év börtönre ítéltek egy élettársa kislányát megrontó férfit
Azt írták, a törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 38 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2020 tavaszán kihasználva élettársa gyermekének érzéseit és azt, hogy kettesben maradhatott vele, annak beleegyezésével, két alkalommal közösült a kislánnyal.
Az ügyben 2021. augusztus 2-án emelt vádat a Karcagi Járási Ügyészség. A Karcagi Járásbíróság 7 tárgyalást tartott, majd az utolsón, 2023. március 22-én ítéletet hozott.
A bíróság a vádlottat, aki mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett végleges hatállyal eltiltotta mindazon foglalkozások gyakorlásától, illetőleg egyéb olyan tevékenységek folytatásától, amelynek keretében 18 életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna - ismertette a törvényszék.
Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődlegesen felmentés, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen befejeződött.
A fellebbezések nem vezettek eredményre, a Szolnoki Törvényszék 2024. február 5-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta - olvasható a közleményben.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.