Nem küldenének magyar katonákat a háborúba: Márki-Zay feljelentést tett rémhírterjesztés miatt
„Orbán Viktor és a Fidesz-média valótlanságokat híresztel” - jelentette ki. Különösen felháborítónak mondta, hogy az az Orbán Viktor teszi ezt, aki saját maga tárgyalt Boris Johnson brit miniszterelnökkel magyar katonai részvételről az ukrajnai konfliktusban, aki az unió 27 tagországi vezetőjének egyikeként megszavazta az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást, és aki engedélyezte azt is, hogy a fegyverszállítmányokat Magyarország területén áthaladva - egy harmadik országon át - Ukrajnába továbbítsák.
Márki-Zay Péter felhívta a figyelmet arra: a miniszterelnök kapkodva megváltoztatta álláspontját a NATO-csapatok magyarországi jelenlétét illetően, és immár ő is azt állítja, hogy nekünk a NATO nyújt védelmet. „Amikor ő is, mi is azt mondjuk, hogy a NATO védhet meg minket, akkor az én ugyanilyen tartalmú kijelentéseimbe valótlanul belemagyarázza” azt, hogy az ellenzék akar katonákat „kiküldeni meghalni egy idegen háborúba az ukrán-orosz konfliktusban” - mondta.
Ez a riogatás, a magyar lakosság hazug rágalmakkal való megfélemlítése - az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje szerint - meríti a rémhírterjesztés fogalmát.
„Azt remélem, hogy Orbán Viktor nyilvánosan kijelenti: az ellenzék, az általa baloldalnak nevezett nemzeti összefogás nem akar magyar katonákat külföldre küldeni, sőt, amikor mi a NATO-val való szövetséget hirdetjük, valójában az egyetlen biztos védelmet kínáljuk Magyarországnak az orosz agresszió ellen” - fogalmazott Márki-Zay. Megjegyezte: Orbán Viktor még arra is képtelen volt, hogy megvédje hazánk légterét, hiszen nemrég egy bombákkal megrakott drón repült el nem csupán Debrecen és Pécs, hanem a paksi atomerőmű fölött is.
„Képtelen megvédeni hazánkat, ellenben hazug rágalmak terjesztésére képes, és ezzel rengeteg tisztességes magyar polgárban félelmet keltett. Ez a legaljasabb hazugság, amivel az elmúlt időszakban találkoztunk”
- hangsúlyozta. Kifejtette, hogy álláspontja szerint megvalósult mind a közveszéllyel való riogatás, mind a nagy nyilvánosság előtt történő valótlan tényállítás, illetve tények elferdítése is. „Amikor a NATO katonai segítségnyújtását támogattuk, akkor nem magyar katonák háborúba küldéséről beszéltünk” - tette hozzá.
Az ellenzéki pártszövetség miniszterelnök-jelöltje szerint most az ügyészségnek az a dolga, hogy lépjen fel határozottan, a rendőrség pedig szálljon ki nagy erőkkel a karmelita kolostorba.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.