Nagy-Bakonyi Boglárka az élet színpadán is kifogástalan

A fővárosban, Pesterzsébeten cseperedett fel. Zenei általános iskola után a Madách Gimnázium következett.

„Az otthon megszokott szabadságérzet kísért végig. Hagyták, hadd menjek az utamon. Talán már elsősként tudtam, színész leszek. Ez érdekelt. Később már biztos voltam abban, hogy ez az utam. Feszített a közléskényszer.”

Bíró Kriszta színésznőhöz járt, ahogy nevezi, agytöltésre; szélesedett a látóköre. Édesanyja segített meghúzni egy Bereményi Géza-monológot, amivel a Színművészeti Egyetem zenés színész szakára felvételizett.

„Hernádi Judit egy korábbi interjúban beszélt arról, amit én is éreztem akkor. Tizennyolc éves felvételizőként azt gondolta magáról, hogy ő a világon a legkomolyabb nő, borzalmas mély érzelmekkel. És a felvételin nevettek rajta. Ugyanezt éltem meg én is. Nem kinevettek, hanem vicces voltam a színpadon. Ott értettem meg, hogy mély érzelmekkel nemcsak drámai hatást lehet elérni, a komikum ugyanúgy kifejezhető. Ez kapukat nyitott ki bennem, mélyítette az önismeretemet, a szerepekhez való viszonyulásomat. Egyébként szerintem a felvételinél a tehetség csak egy szempont. Novák Eszter rendező (aki az egyik osztályfőnököm lett) csoportdinamikai szempontokat is vizsgál(t). Tudsz-e együttműködni? Milyen pozíciót foglalsz el a társulaton, csoporton belül? Számtalan szempont alapján történhetett meg a kiválasztás.” 

Negyedévesen debütált Szombathelyen, a Sztárcsinálókban.  A meghívást a rendező Nagy Cilinek és Réthly Attila főrendezőnek is köszönheti.

„Ijesztő volt egy idegen városba jönni teljesen egyedül. Fel kellett nőnöm hozzá. Szerencsémre a Sztárcsinálók nagy társulati történés volt. A legtöbb fiatallal együtt dolgozhattam. Ez komoly segítség volt, hiszen egyenesen az életbe toppantam be. Ősszel, ötödévesen, jött a Revizor. Ott is együtt létezett, lélegzett a társulat. "Elég simulékony ember vagyok, pozitív értelemben, tehát eléggé jól tudok alkalmazkodni meg idomulni a csapathoz, bár azért ott legbelül lassan oldódom. Ez a kettő azonban nem zárja ki egymást.”

Első hivatalos színházi évadát is a WSSZ-ben kezdhette tavaly ősszel. Az 5 fiúban Dénes, a Haragossziget-ben az anyagyilkos lány, az Equus-ban lány/anya/bírónő. Kivételes, lenyűgöző mindegyikben.

„Nekem ez az egész évad úgy tökéletes, ahogy van. A törékeny, érzelmes Dénesként nagyon meg tudtam találni saját magamat. Rengeteget tréningeztünk Jasa Koceli szlovén rendezővel. És egyszer csak elkezdtünk hinni az egészben. Szerintem nincs ennél áldásosabb, termékenyebb színészi állapot. A Haragosszigetben megtapasztalhattam, milyen óriási feladat háromszereplős darabban részt venni. Felelősség. Iszonyatosan sok energia. S az Equus Zsótér Sándor rendezésében! Tudtam, nem okozhatok neki csalódást sem színészként, sem a tanítványaként.  Fantasztikus érzés volt, hogy tudok vele egy hullámhosszon létezni. Soha nem dolgoztam még olyan intenzíven egy szerepen, mint az alatt az egy hónap alatt. Megtörtént bennünk valami: Major Erikben, Jordán Tamásban, bennem. Jordán Tamással azért is csodálatos játszani, mert az ilyen mesterekből, mint ő, sztoikus nyugalom és hatalmas rutin árad a színpadon. A mögötte sorakozó évtizedekből tud adni és láthatatlanul tanítani. Mellette azt érzi az ember, hogy nem kell félni. Ha elrontod a szöveget, akkor mi van? Kikeveredünk együtt.”

S miként éli meg Boglárka a mai valóságot?

„Érzem a felelősséget. Kialakulóban vannak változások. Ha valamelyik, akkor az én generációm tehet ezekért. Sodró Eliza kolléganőnk fogja össze a harminc év alatti színészek csoportját. Nem számít, hogy valaki Kaposváron vagy Budapesten tanult, melyik színházban dolgozik. Amiként Eliza fogalmazott: mi nem vagyunk kaphatók a gyűlölködésre. Érzem, képesek vagyunk összejönni, közös ügyekért együtt tenni.”                                                               

Szenkovits Péter 
Fotó: Nagy Jácint