Németh Ákos: Szombathely jövőjéért
Sokak szerint az egész járvány és az ahhoz kapcsolódó leállás egy utolsó lehetőség civilizációnk számára, hogy a pazarló életmódunkat visszafogjuk a Föld védelmében. Mit gondol erről?
Nem vagyok optimista ezügyben. Láttuk, hogy az év eleji hullám után gyakorlatilag pillanatok alatt visszarendeződött az eredeti környezetromboló állapot, ami elég elkeserítő. Úgy érzem, hogy nem igazán értette meg az emberiség ezt a pofont. Lehet, ha most újabbakat kap, majd talán, de én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Olyan mély változásokra lenne szükség az életvitelünk terén, amelyek hosszú idővel és túl sok munkával járnak.
Nem túl biztató ezt hallani Szombathely fenntartható fejlődéséért és klímapolitikáért felelős tanácsnokától… Itt helyben sikerült előrelépni ez alatt a nem egyszerű 2020-as év alatt?
A pandémia ellenére is sok mindent meg tudunk valósítani az elképzeléseinkből. A hozzám tartozó területek kifejezetten olyanok, amelyeket az alapoktól kellett felépítenünk az Éljen Szombathely!-lyel. Sok tárgyalás és előkészítő munka van mögöttem, szerencsére nem eredménytelenül: csatlakoztunk a Klímabarát Települések Szövetségéhez, egyedüli magyar vidéki településként a 100 Intelligens Város Kihíváshoz, illetve az európai Polgármesterek Szövetségében is aktivizáltuk az együttműködésünket.
A jó kapcsolati háló elengedhetetlen ahhoz, hogy sikerrel tudjunk Európai Uniós forrásokat lehívni. Mellette legalább ennyire fontos a zöldügyi pályázatoknál, hogy megfelelő szakmai anyaggal tudjunk versenybe szállni. Ezért dolgoztuk ki Szombathely Fenntartható Energia- és Klímaakciótervét (angolul: SECAP) is.
Tehát folyamatban van az ominózus közvetlen brüsszeli források lehívása?
A legjobbkor kérdezi! Szombathely bekerült a Horizont 2020 program elbírálásának utolsó körébe. A projekt keretében a levegőminőség javítására és kutatására nyerhet a városunk közvetlenül az uniótól 250 ezer eurót (közel 90 millió forintot). Még ne siessünk előre, de nagyon pozitív, hogy a 39 pályázóból ott vagyunk a legjobb nyolc között, akik közül három nyertest választanak ki hamarosan.
Fenntarthatóbb és zöldebb lett Szombathely?
Már azért is, mert sikerült asztalhoz ültettük a Falco Zrt. képviselőit, akikkel kompromisszumra jutottunk a környezettudatosabb termelés ügyében, így biztosított a gyár zökkenőmentes működése, de a keleti városrész élhetősége is. Ezen kívül teljesítettük az Éljen Szombathely! frakció egyik legfontosabb ígéretének a nulladik lépését is: elkezdtük az ezer fa telepítésére vonatkozó részletek kidolgozását, a lakossági igények felmérését. Ugyanúgy említésre méltó, hogy tavasszal a hulladékgazdálkodás fejlődött új, modern gépparkkal, nemrég pedig a városi tömegközlekedésben tudtunk szolgálatba állítani hét új járművet.
Legalább ennyire jelentős, hogy a képviselőtársaim segítségével a városvezetés fel tudott lépni a Parkerdőben kritikus illegális szemétlerakás ellen, sőt a Vigyázzunk Együtt Szombathelyre! és a Fogadj Örökbe Egy Parkot! programokon keresztül az összes közterület rendben tartásáért is. Nagy örömömre a KISZ Lakótelepért Egyesülettel közösen örökbe fogadtuk a Károly Róbert utca 17-es szám mögötti játszóteret a képviselői körzetemben.
Ennek a rendnek a másik aspektusa a júniusi indítványomra elfogadott településrendezési szerződésekre érvénybe léptetett szabályzatunk, ami kordában fogja tartani a lakópark-beruházókat. Hasonlóan fontos, évtizedes hiányt pótló dokumentum lesz a város környezetbarát közlekedési koncepciója, aminek jelenleg is zajlik a kidolgozása. A jövő évben – remélhetőleg a koronavírust minél előbb magunk mögött hagyva – legalább ekkora lendülettel folytatjuk majd Szombathely stabil és fenntartható jövőjének megformálását.
Cs.A.
Címlapkép: Nagy Jácint / Savaria Fórum
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.