km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Népi játékok, kortárs kompozíciók

Népi játékok, kortárs kompozíciók

A népi tárgyalkotó kultúra és a kortárs képzőművészet viszonyát, kapcsolatát tükrözi az a kiállítás, ami csütörtökön este nyílt a Szombathelyi Képtár alsó szintjén lévő Új Irokéz Galériában.

 

Szántó István DLA (szabad művészetek doktora) festőművész, a FA (Folk+Art) Képzőművészeti Alkotóműhely szervezője, az ELTE Vizuális Művészeti Tanszék adjunktusa köszöntötte a szép számú érdeklődőt. Bemutatta a meghívott művészeket, akik a 2024-es FA alkotóműhely résztvevői voltak: Gálhidy Pétert, Hegyi Csabát, Leib Rolandot, Molnár Mercédesz Doriszt, Péter Alpárt, Tóth Magdolnát. (Magától értetődően ő szintúgy a közösség tagja.) A műhely nyáron, július második felében „üzemelt”. 


Ez immár a harmadik Folk+Art tárlat. Két éve a színeken volt a hangsúly, tavaly a betonkerítésekre reflektáltak a művészek.


Az alkotók ezúttal a Savaria Múzeum Vasi Skanzenjének néprajzi gyűjteményében található fajátékokra reflektáltak. Formai és gondolati terükből indultak ki. Egy-egy általuk kiválasztott tárgyból inspirálódva készítették el műveiket. Mintegy kapcsolatot teremtettek – mondhatni párbeszédet folytattak – a népi eszközök, játékok és a kortárs „átiratok” között. Kreatív alkotások születtek. 


Az általunk ismert régi játékok képesek arra, hogy „fölülemelkedve”, újra meg újra hatással legyenek az alkotóművészek gondolataira, munkáira és az egész civilizációra, hangsúlyozta dr. Keserű Katalin, Széchenyi-díjas művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének professor emeritusa. Szólt arról is, hogy a játékok, amiktől felnőttként már elszoktunk, a szabadság és embervoltunk jelképei is.


Dr. Vig Károly, a Savaria Múzeum tudományos igazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal nem csak vizuális hatás éri a látogatókat, hanem a tapintás, a hang, az illat is izgalmas élményeket kínál. Nemhogy nem szabad, de egyenesen szinte kötelező hozzányúlni néhány alkotáshoz. Ki-ki rálelhet a saját érzékszerveihez legillőbb impressziókra. 


Leib Rolandnak a Juharkopter című műve kapcsán megfogalmazott gondolataiból idézünk: „Ki ne játszott volna a beérő juhar terméseivel a szélben, a szabadban föl-földobva és aztán elvarázsolva a pörgő röptét, mint megannyi kis helikopter utazását a fák közt. A juharfák termése az evolúció egyik csodája… Egy udvaron hagyott fenyő törzséből faragtam ki ezt a könnyed, sokszorosára nagyított juharkoptert.” Szántó István Szélkerekes kalapács-kereplője okán ekként vall: „A munkám emlékezik a paraszti kultúra szerves környezetével egységben működő összetett világra.” 


A rendhagyó megnyitó egyben tárlatvezetést is kínált. 


A kiállítás november 16-ig, keddtől péntekig 14-18 óráig, szombaton 10-15 óráig látogatható. 

 

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.