Október 18.: A magyar festészet napja

Mint a festeszetnapja.hu írja: "A festészet Magyarországon a templomok építésével együtt jelent meg. Bár jelentős emlékekre is támaszkodhatott volna, mint a pécsi ókeresztény sírkamrák freskói, a festészetet más országok műhelyeitől, elsősorban Itáliából és Bizáncból hozták be az ómagyar korban.

A székesfehérvári bazilikát mozaik díszítette, a pécsváradi monostor falképei a montecassinói bencés műhellyel állnak kapcsolatban. Feldebrő templomának falképmaradványai bizánci hatásra utalnak. Sopronfalvi Mária-templom diadalívének freskói, hidegségi apszis apostolai.

A korban eleinte a kódexeket csak egyszerű kezdőbetűkkel díszítették (hahóti kódex, 11. sz. vége). A 12. század végi Pray-kódexben már tollrajzokat is találni, Gutkeled Bibliája pedig színvonalas miniatúrákkal díszített.

"Hogy mit jelent azonban maga a festészet – ami az ünnep alapját képezi, ami minden program és kiállítás, minden művész és irányzat közös értéke – arra a kérdésre igen nehéz felelni. (...) A középkor írói szerint a festészet mesterségbeli tudás volt, ám a kora-reneszánsz Cennini Il libro del arte c. írásában már szabad fantázia és alkotó képzelet. A reneszánsz építész, Alberti traktátusában a festészet olyan autonóm, „szabad”, szellemi tevékenység, melyen, mint nyitott ablakon keresztül az intellektussal rendelkező festő – a „pictor doctus” – a valóság megismerésének új tudományos eszközével, a geometriai ismeretek alapján megszerkesztett „isteni perspektívával” a világra tekint. Az északi reneszánsz mester, Albrecht Dürer, tovább erősítve a matematikai szemléletet, a festészetet az arányok és a mérés művészeteként értelmezi.

A másik nagy reneszánsz mester, Leorardo szerint a festészet minden művészet közt a legelső. Karöltve együttműködve a tudománnyal, néma költészet, mert a költészethez hasonlóan eszményi szépséget – esztétikai értéket – hoz létre. Da Vinci az ún. paragone elvben a festészetet – mint a látás érzékelésének művészetét – minden más művészet fölé emeli a reneszánszban. (...)

A festészet tehát olyan autonóm művészet, amelyben a mesterségbeli tudás az alkotó képzelet segítségével; intellektuális, szellemi tevékenységet kifejtve; a szemet ablakként a világra, annak megismerésére irányítva; az emberi lélek szenvedélyét, érzelmeit is kifejezve; egyénenként és korszakonként eltérő módon; az arányok, az elrendezés, a vonal, a fény, a színek és a formák ritmusa, hatása és jelentése; valamint az adott technika és a faktúra minősége révén;  esztétikai értéket hoz létre valamilyen látható, érzéki, materiális formában egy adott síkon mint hordozófelületen."

(Fotó: Magyar Nemzeti Galéria)