km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
Összeköttetésekre hivatkozva csaltak ki húszmilliót egy vállalkozótól

Összeköttetésekre hivatkozva csaltak ki húszmilliót egy vállalkozótól

A gyanú szerint a két férfi idén nyáron üzleti tárgyalások során tudomást szerzett arról, hogy egy vállalkozó ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) nyomozás zajlik, és milliókért cserébe felajánlotta neki a büntetőeljárás befolyásolását.

Nyomozókra és minisztériumi kapcsolatokra hivatkozva csalt ki húszmillió forintot előlegként egy vállalkozótól két, most vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel meggyanúsított férfi - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel. A közleményben azt írták: a rendőrség közreműködésével előző nap érték tetten a gyanúsítottakat, majd "motozásokat, kutatásokat és lefoglalásokat" tartottak. A két férfi pénzügyőr nyomozókra és minisztériumi kapcsolatokra hivatkozva húszmillió forintot kért előlegként azért, hogy az eljárás végén a vállalkozó visszakapja a NAV által lefoglalt és zár alá vett vagyonát, és legfeljebb csak felfüggesztett szabadágvesztésre ítéljék. Egyikük valótlanul arra hivatkozott, hogy az előleget két NAV-os nyomozónak és a konkrétan meg nem nevezett minisztériumi kapcsolatainak kell továbbítania, akik a büntetőügyet kedvezően befolyásolják. A férfi azt is közölte, hogy a hivatkozott kapcsolatok a NAV-tól visszaszerzett vagyon felére is igényt tartanak. Az ügyészség szerint azonban a két gyanúsítottnak nem volt lehetősége befolyásolni a büntetőeljárást, az átvett korrupciós pénzt saját céljaira akarta fordítani. A pénz a tettenéréskor előkerült. A két gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség kezdeményezte letartóztatásukat, amelyet a bíróság pénteken el is rendelt - írták.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.
Az MCC képzési központjává alakítják át a szombathelyi egykori Takáts-házat
A Petőfi utca 14. szám alatti emeletes társasházat négy éve vette meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC), amely a megyeszékhelyen mintegy 300 általános- és középiskolás diáknak tart tehetségképző programokat. A 2026/27-es tanévtől ezt már az új épületben tehetik, amit közösségi helynek is szánnak. A rekonstrukciós projekt bejelentésén itt volt az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs is.
Videó: Fedélzeti kamera rögzített egy mindennapos balesetveszélyes szituációt Szombathelyen
A két fiatal este esőben, körültekintés nélkül haladt volna át a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Egyikőjük észrevette az érkező autót és megszorította a társa vállát. Az elütés ellen ez nem segített volna, de az autó szerencsére időben megállt.
Visszavonult Hosszú Katinka
Közösségi oldalán jelentette be a hírt.
Gyalogátkelőhelyen áthaladó nőt sodort el egy Fiat Szombathelyen
A gyalogos megsérült a balesetben, a mentők kórházba szállították.