Összetartozás 100 – tánccal, dallal a magyar közösségért!
A nemzeti összetartozás évében – a történelmi Magyarország szétesésének századik évfordulóján – mi is lehetne fontosabb, mint a határokon átnyúló magyar közösség egységének erősítése. E gondolat vezérelte Gencsapáti és Szombathely néptáncosait, amikor eltervezték, hogy a 2020-as esztendőt a külhonban élő magyarságnak ajánlva, végigjárják a Kárpát-medence hét szomszédos államba szakadt magyar közösségeit.
Az első vendégszereplésre a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet által rendezett gálaest adott alkalmat, melyet a magyar kultúra napja alkalmából, január 19-én tartottak a Makovecz tervezte színházban. A muravidéki magyar közösség díjátadó estjét "Zselictől Füzesig" című műsorukkal gazdagították a vasiak, mely izgalmas folklór-körutazásban részesítette a jelenlévőket. A színpadon megelevenedő pillanatok – az asszonynép féktelen „banyalakodalmának”, a férfiak „korcsmai dombérozásának” hangulata – élvezetes estével ajándékozták meg a közönséget, akik Somogy és Vas megye hagyományai mellett az őrségi oláhcigányok táncos örökségébe és az erdélyi magyar-román együttélésbe is betekintést nyerhettek. A Szökős és a gencsi hagyományőrzők társai voltak előadásukon a Reményik iskola Berke csoportjának ifjú táncosai, valamint a Kanizsa Csillagait képviselő Horváth Zoltán és Ibolya, s a Gyéres Zenekar.
A két együttes szerepléssorozata áprilisban Erdélyben folytatódik, majd Őrvidék, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék következik – hogy az esztendő végére az „Összetartozás 100” gondolat körbetáncolhassa a Kárpát-medencét.
Borítófotó: Lázár Lenke
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.