Öt évig Kovács István az ökölvívó szakszövetség elnöke
A posztra eredetileg a korábbi elnökségi tag Kassai Lászlót is jelölte a jelölő bizottság, de ő nem kapta meg a közgyűléstől a jelölő listára való felkerüléshez szükséges szavazati többséget - 39-en támogatták, de 51 kellett volna.
Kovács István - 12 nem és 4 tartózkodás mellett - 84 támogató voksot kapott a jelölő listára kerüléshez, és mivel az alapszabály szerint, ha csak egy jelölt van a listán az elnöki posztra, akkor őt megválasztottnak kell tekinteni, így a korábbi olimpiai bajnokról külön már nem kellett szavazni, 2029-ig ő lett a MÖSZ elnöke.
A szövetséget az elmúlt egy évben a Rácz Attila, Berkó Lajos, Juhász Roland alkotta ügyvivői testület irányította, miután a 2023 januárjában elnökké választott Kurtucz Csaba tavaly októberben lemondott posztjáról. (MTI)
Illusztráció: Pixabay
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.