Nyolc vasi sportolóért izgulhatunk a párizsi olimpián
Július 26-án veszi kezdetét a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizsban, így három esztendő után ismét a világ legnagyobb seregszemléjén, megmérettetésén szoríthatunk a magyar sportolókért.
A kvótaszerzési időszak június 30-án zárult, ezalatt az idő alatt pedig nyolc vasi kiválóság vívta ki az indulási jogot az Ötkarikás Játékokra. Atlétikában a Dobó SE-s Halász Bence, valamint Gyurátz Réka Tokió után ezúttal is ott lesz a mezőnyben, míg Varga Donát és Rába Dániel első ízben lesz olimpikon a francia fővárosban. A „sportok királynőjén” kívül ökölvívásban is szurkolhatunk vasi versenyzőnek, a kőszegi Hámori Luca ugyanis történelmet írt a tavalyi, krakkói Európa Játékokon és első magyar női ökölvívóként váltott olimpiai repülőjegyet. A Haladás VSE klasszis birkózója, Ligeti Dániel Rio de Janeiro és Tokió után pályafutása harmadik olimpiájára készülhet, Sipos Adrián és Pásztor Noémi pedig a kézilabda-válogatottak tagjaként lesznek ott Franciaországban.
Fotó: Warner Bros. Discovery (WBD)
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.