Párizs 2024: ötödik kiemelt lesz súlycsoportjában a háromszoros vasi olimpikon
A nyolc között a papírforma alapján a törökök riói aranyérmesével, tízszeres Európa-bajnokával, Taha Akgüllel találkozhat LIgeti, de az ő ágán van a jelenlegi olimpiai bajnok, az iráni Amir Zare is. Ez azután derült ki, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elkészítette a kiemelést és a sorsolási ágrajzot az olimpiai versenyekre.
Ligeti Dánielnek ez lesz a harmadik olimpiája, a birkózásnak a Mars-mezőn található aréna ad majd otthont. Valamennyi súlycsoport küzdelmei két napon át tartanak, adta hírül honlapján Ligeti egyesülete, a Haladás VSE.
Fotó: Haladás VSE
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.