Ötödször is az OTP lett az év bankja
Az OTP Bank négy kategóriában is elnyerte a Mastercard elismerését: ismét, zsinórban már ötödik alkalommal az OTP Bank lett Magyarországon az év bankja, emellett a hazai hitelintézetet választották a legjobbnak további három kategóriában, díjazva innovativitását, digitális szolgáltatásait és a társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeit is. Az Év bankára díj nyertese 2020-ban Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója lett.
A 2020-as Év Társadalmilag Felelős Bankja díjjal az OTP Bank évek óta kifejtett pénzügyi edukációs tevékenységét, illetve a túlfogyasztás elleni és az öngondoskodás erősítése érdekében végzett munkáját ismerték el. A bank által támogatásra fordított 4,2 milliárd forint legnagyobb részét a pénzügyi edukáció és az évente 15 ezer diákot elérő OTP Fáy András Alapítvány projektjei képviselik: központ-, tananyagfejlesztések, karriersuli, tanárképzés, módszertani újítások, innovatív technológiákkal megújuló képzések és felnőttek oktatása. A hitelintézet ezzel hozzáárult a magyar családok válságállóságának javításához. Ezen felül az elismeréssel a bank a járványhelyzetben az ügyfelekért és munkatársakért tett hazai és külföldi erőfeszítéseit is díjazták.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.