Pár napos őzgidát mentettek a pénzügyőrök
A pénzügyőrök kora reggeli szolgálati útjukra indultak Győr-Moson-Sopron vármegyében, amikor megpillantották a reszkető őzgidát összekuporodva az úton. Az alig pár napos szőrös csöppség, órákkal korábban kóborolhatott el anyja óvó rejtekéből. A járőrök tudták, hogy ebben az időszakban nem szabad az elhagyottnak tűnő gidákhoz nyúlni, ezért azonnal telefont ragadtak, és szakemberek segítségét kérték. Elsőként a mosonmagyaróvári Menedék Állatvédő Alapítvány munkatársai segítettek, akik betakarták egy meleg pléddel a kétségbeesett és kiszáradt Bambit. Később pedig a vadon élő állatok megmentésére specializálódott állatmentő szolgálat, a bőnyi Állati Küldetés csapata vette magához az erdei kisállatot, aki szerencsésen megúszta a nagyvilági kalandot.
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.