km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Párizs 2024: legfeljebb kétperces tartalmakat tölthetnek fel a sportolók az oldalaikra

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elkészítette a közösségi médiában megjeleníthető posztokra vonatkozó előírásait az idei párizsi játékokon szereplő sportolók számára.

Az insidethegames.biz portál híre szerint a NOB azt közölte, hogy az olimpia ideje alatt a versenyzők élőben nem jelentkezhetnek be közösségi felületeiken, de képeket, audio- és videótartalmakat közzétehetnek, utóbbiak hossza pedig legfeljebb két perc lehet.
    
Az "élőzés" mellett a mesterséges intelligenciával készült anyagok posztolását is tiltja a NOB friss szabályzata, amely arra is kitér, hogy a tartalmaknak az olimpiai mozgalom értékeivel összhangban kell lenniük, illetve mások személyiségi jogait nem sérthetik - közös fotó és videó csak az adott személy beleegyezésével jeleníthető meg -, és nem lehetnek kirekesztőek, illetve ízléstelenek.
    
A szabályok a megnyitó és záróünnepségre is vonatkoznak, valamint az olimpiai falura, a verseny- és edzéshelyszínekre. A versenyekre további korlátozások is érvényesek, ugyanis az adott szám rajtja előtt maximum egy órával lehet feltölteni tartalmat, a verseny után pedig csak akkor, amikor az adott sportoló már elhagyta a vegyes zónát és a doppingellenőrzés helyét. Ezen felül csak saját telefonnal készült fotó megjelenítése engedélyezett és semmilyen reklám nem jelenhet meg a felvételeken, ugyanakkor az olimpikonok név és termék említése nélkül köszönetet mondhatnak támogatóiknak posztjaikban.
    
A NOB már korábban létrehozott egy internetes zaklatások elleni szolgálatot, amely figyeli és valós időben jelenti a sportolókat ért támadásokat a közösségi médiában. A párizsi olimpiai faluban működik majd egy mentális egészség-zóna, ahol szakemberek segítségét kérhetik az olimpikonok.

MTI

kapcsolódó cikkek
Párizs 2024 - Az ötkarikás játékokra kínált 13,4 millió jegy fele lesz olcsó

A jegyek egyetlen, világméretű digitális platformon keresztül lesznek elérhetők.
Márciusban dől el, hogy az oroszok részt vehetnek-e a párizsi olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) márciusban dönt az orosz sportolók párizsi olimpiai részvételéről.
Párizs 2024: jelenleg 67 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik Magyarország

Bő fél évvel az olimpiai előtt egy pillanatfelvétel arról, hogy állunk: 67 helyből két biztos vasi résztvevő van, a 66 kilós kőszegi ökölvívó, Hámori Luca és a szombathelyi világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető, Halázs Bence. Cikkünkben az eddigi kvótások.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.

tematikus oldalak