km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Párizs 2024: megkezdődtek az atlétikai versenyek, a mezőny második felében gyaloglóink

Párizs 2024: megkezdődtek az atlétikai versenyek, a mezőny második felében gyaloglóink

Récsei Rita a 33., míg Madarász Viktória a 42. helyen végzett csütörtökön a női gyaloglók 20 kilométeres versenyében a párizsi olimpián.

A női verseny rajtjára a kora reggeli eső frissítő hatásának már nyoma sem volt a francia fővárosban. A 45 fős mezőny tagjainak így tűző napsütésben kellett teljesíteniük a távot. A pálya megegyezett a férfiak versenyével, a 20 kilométert az Eiffel-torony tövében kijelölt egy kilométeres pályán, húsz kör megtételével kellett teljesíteni.
    
A viadal merőben eltért a férfiak küzdelmétől, mivel az éremért csatázók már a rajt után "kilőttek" és nagyon komoly tempóban kezdtek, így gyorsan szétszakították a mezőnyt. A két magyar atléta nem tudta felvenni a legjobbak tempóját, ezért a táv elején a mezőny hátsó részébe szorultak. Kettejük közül láthatóan Récsei volt jobb formában, aki szépen felvette a saját tempóját, mindig "talált" társakat, akikkel együtt haladt és kiegyensúlyozott ritmusban gyalogolta végig a távot, melyet végül 1:34:39 órás idővel zárt a 33. helyen.
    
A 35 kilométeren Európa-bajnoki bronzérmes Madarász honfitársánál lényegesen lassabb tempóban körözött, hamar egyedül maradt és magányosan gyalogolta végig gyakorlatilag a teljes távot, végül 1:41:21 óra alatt ért célba.
    
"Számítottam rá, hogy nagyon meleg lesz, bár a reggeli eső után bíztam egy kicsit jobb időben, a rajtra viszont már nagyon meleg volt és párás a levegő" - nyilatkozta az MTI-nek Récsei. "Az volt a taktikám, hogy kicsit óvatosabban kezdek és a második felében meglátom, hogy állok erővel. Összességében elégedett vagyok, mert nagyjából egyenletes tempót tudtam menni és a körülményekhez képest szerintem jól sikerült a verseny, amit nagyon élveztem. A helyszín ámulatba ejtő volt, a nézők remek hangulatot teremtettek, úgyhogy nagyon élveztem a versenyt".
    
Madarász Viktória szintén nem volt csalódott, mert mint mondta, az olimpiára nem tudott csúcsformába érkezni, mivel tavasszal, amikor remek állapotban volt, akkor nagyon sokáig kellett fenntartani a jó formát a kvótaszerzés érdekében, azóta pedig nem volt elég idő, hogy ismét kiváló állapotba kerüljön.
    
"Az az igazság, hogy volt egy emelkedő ebben a pályában, ami engem nagyon megfogott, ahogy a meleg is. Ennek ellenére az elején még úgy éreztem, hogy jó lesz, de aztán az emelkedőre egyre nehezebben mentem fel. Igazából tudtam, hogy nem fogok az elején végezni és ami bennem volt, azt kifacsartam magamból" - mondta Madarász hozzátéve, hogy biztosan ez volt az utolsó olimpiája, ugyanakkor a jövő évben még szeretne versenyezni és kijutni a világbajnokságra, melyen a neki sokkal kedvezőbb 35 kilométeres táv is a programban van.
    
A versenyt a világcsúcstartó Jang Csia-jü nyerte meg, méghozzá egészen imponáló versenyzéssel. A kínai klasszis már nagyon korán mindenkit lerázott magáról, majd a táv második felében közel egy perccel is vezetett. Később a budapesti világbajnok spanyol Maria Perez üldözőbe vette és két kilométerrel a cél előtt 15 másodpercre megközelítette riválisát, aki azonban a hajrára ismét magára talált, így végül 25 mp-es előnnyel diadalmaskodott. A harmadik helyen az ausztrál Jemima Montag ért célba.

    
Atlétikai versenyek, női gyaloglás, 20 km: olimpiai bajnok: Jang Csia-jü (Kína) 1:25:54 óra, 2. Maria Perez (Spanyolország) 1:26:19, 3. Jemima Montag (Ausztrália) 1:26:25, ...33. Récsei Rita (MAGYARORSZÁG) 1:34:39, ...42. Madarász Viktória (MAGYARORSZÁG) 1:41:21.

MTI/Csoba Péter

Fotó: Madarász Viktória, a női 20 kilométeres gyaloglás 42. helyezettje a célban a 2024-es párizsi nyári olimpián a Trocadero téren 2024. augusztus 1-jén. MTI/Czeglédi Zsolt

kapcsolódó cikkek
Párizs 2024: ma délután bunyózik Hámori Luca
Párizs 2024: ma délután bunyózik Hámori Luca
Csütörtökön délután (16.18 M4Sport) a párizsi olimpián a legjobb nyolc közé jutásért bunyózik a 66 kilogrammosok mezőnyében a Fitt Box Club Kőszeg és Bük versenyzője, az első magyar női ökölvívó olimpikon, Hámori Luca.
címkék
kapcsolódó cikkek
Párizs 2024: ma délután bunyózik Hámori Luca
Párizs 2024: ma délután bunyózik Hámori Luca
Csütörtökön délután (16.18 M4Sport) a párizsi olimpián a legjobb nyolc közé jutásért bunyózik a 66 kilogrammosok mezőnyében a Fitt Box Club Kőszeg és Bük versenyzője, az első magyar női ökölvívó olimpikon, Hámori Luca.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak