Életveszélyesen megsérült az a 16 éves szombathelyi fiú, akit leszúrt nevelőapja
Ahogy arról lapunk is beszámolt, hétfőn este a szombathelyi Széll Kálmán utcából szállítottak kórházba a mentők egy 16 éves fiút, aki anyját próbálta megvédeni volt élettársától, aki nem tudott beletörődni a szakításba.
A férfi megpróbálta megerőszakolni és kezet is emelt rá, amit a 112Press beszámolója szerint a nő szeme alatti lila folt és az elferdült orr is alátámasztott. A nő védelmére kelt 16 éves fia, akit előbb megfenyegetett a támadó, hogy ne fogja le, mert megöli, majd késsel mellkason is szúrta.
A rendőrség akkor annyit árult el, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit, most pedig először részletes közleményt adtak ki:
Augusztus 26-án késő este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Szombathelyen egy férfi bement volt élettársa lakásába, ahol szóváltást követően bántalmazta a nőt, és megszúrta annak fiát egy késsel. Az előzetes orvosszakértői vizsgálat alapján a nő súlyos, míg a 17 éves fiatal életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nyomozók a beszerzett információk alapján gyanúsítottként hallgatták ki a nő volt élettársát, aki ellen emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja, valamint más bűncselekmények miatt folytatják az eljárást. Kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a továbbiakban szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.
A 112Press információi szerint pénteken délután döntenek az elkövető letartóztatásáról.
Fotó: 112Press
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.