Polgármesterek az asztal körül

– Nem lehet teljes a létszám az asztal körül, hiszen Wagner András, Szombathely rendszerváltást követő első polgármestere 2007-ben elhunyt. Milyen kapcsolatuk volt vele, hogyan emlékeznek rá?

Szabó Gábor: Wagner András kedves, megnyerő ember volt. Ő kezdte el gyakorolni a demokráciát Szombathelyen, és nem volt könnyű dolga. Hullámzó volt a viszonyunk egymással, a visszaélésgyanús események miatt megromlott a kapcsolatunk, a Fidesz-frakció akkor belső ellenzékbe vonult. Tudtam róla, hogy szenvedélyes teniszező, elhívtam egy meccsre, amire nem jött el, mondván, hogy ellenséggel nem játszik. Egy kaufbeureni utazás alkalmával békültünk ki egymással.

Ipkovich György: Wagner András igazi liberális politikus volt, toleráns és odafigyelő. Engem kért fel a szociális bizottság vezetésére, ami 1990-ben ijesztő feladatnak tűnt. Akkor hoztuk létre a máig példaértékű szociális ellátórendszer alapjait. Együttműködtünk, nem jelentett neki problémát az ellenzéket megszólítani, és feladatot adni, ez akkor természetes dolognak számított. Ebben személyisége, „tanáruras” hozzáállása is segített. Nem gondoltam, hogy a temetésén majd én mondom a búcsúbeszédet... Halálával nagy veszteség érte a várost és a liberális mozgalmat.

Puskás Tivadar: Wagner András tagja volt a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány kuratóriumának, sokat segített nekünk az új mentőállomás ügyében, amit több mint tíz év előkészítés után 2004-ben avattak fel. Amikor a balesete történt, az irányítás rögtön szólt nekem. Az ambulancián vártam őt, beszélgettünk. Nagyra becsültem Wagner Andrást, tragikus volt a halálhíre.

Nemény András: Kamasz voltam Wagner András polgármestersége alatt. A felesége némettanárom volt, később egy darabig szemben laktunk egymással. Akkoriban született a kisebbik lányom, aki éjszakánként nem volt túl csendes. Többször megjegyezte, milyen jó hangja van ennek a gyereknek! Akkor ismertem meg jobban, amikor a TISZK-nél és a Regionális Fejlesztési Tanácsnál dolgozott. Derűs, jó humorú, közvetlen ember volt, tiszteltem, szerettem. Közgyűlés napján halt meg, a hír mindannyiunk számára övön aluli ütés volt. A telefonszámát évekig nem töröltem ki a telefonomból. A könyvet, amit utoljára olvasott, megkaptam a munkatársaitól.

– Hogyan emlékeznek a napra, amikor először lépték át polgármesterként a hivatal küszöbét?

P.T.: Várakozással teli feszültség volt bennem. Minden irodába bementem, és bemutatkoztam. A közvetlen munkatársaimmal megbeszéltük, hogyan működjenek a dolgok ezentúl. Azt kértem tőlük, hogy ne lopjanak, és ne hazudjanak. Törekedtem a jókedvre, mert így lehet hatékonyan dolgozni. Világosan tudtam, hogy a jónak mindig lesz gazdája, a rossz meg ránk marad, és ez be is igazolódott.

I.Gy.: Pontosan emlékszem az első napra. A polgármesteri iroda előtti folyosón egy idősebb hölgy várakozott, lakáskiutalásra várt. Bekértem az iratokat az illetékes hivatalnokoktól, mire azt üzenték, hogy nem érnek rá velem foglalkozni. Tudtam, hogy ez így nem fog menni, és elejét kell vennem a kekeckedésnek. Öt percen belül ott volt az irat az asztalomon.

N.A.: Talán furcsán hangzik, de amikor beléptem az irodám ajtaján, eszembe jutott, hogy egyszer ki fogok menni innen, és ezt jó lenne majd méltó módon, jó érzéssel megtenni. Az első napomon találkoztam Puskás Tivadarral, átbeszéltük, mikor, hogyan viszi el a kilenc év alatt összegyűlt tárgyait az irodából. Bár egyikünk sem számított aznap a találkozásra, jó élmény volt.

Sz.G.: A választás éjszakája euforikus hangulatban telt, éjfélkor érkeztem haza. Kiálltam a teraszra, felnéztem a csillagos égre, és akkor tudatosult bennem, hogy a fél város szavazatát megkaptam. Emlékszem, mennyire megdöbbentett az a hatalmas érdeklődés, ami megnyilvánult felém: sok-sok üzenetet és telefonhívást kaptam, amit fizikai képtelenség volt megválaszolni. A hivatalban nagyon tartottak tőlünk, hírek keringtek arról, hogy a Fidesznek van egy feketelistája sok névvel. Nem volt ilyen lista. A jó szakembereket megtartottuk, a kevésbé jókat áthelyeztük. 

– Milyen személyes tárgyak vették körül Önöket a polgármesteri irodában, voltak-e rituáléik?

P.T.: Hölgyekkel dolgoztam együtt, minden reggel így köszöntem nekik: Gyönyörűek, szépek, aranyosak, tündériek! Ez megalapozta a hangulatot, jókedvűen indult a munka. Az irodámban irathalmazok tornyosultak, úgy tűnt, mintha rendetlenség lenne, de nem volt az. A káoszon uralkodni kell. A fényképek egy része a menőszolgálattól származott. A legkedvesebb emléktárgyakat megtartottam, a fiam régi szobáját alakítottuk át, ott kaptak helyet a polgármesteri relikviák.

N.A.: A választások éjszakáján volt egy kis játék a zsebemben, amit az öcsémék adtak nekem ajándékba, ez helyet kapott az asztalomon. Nem vagyok tárgyfüggő, de az egészségügyi dolgozók saját kezűleg varrott és hímzett maszkja a „Köszönöm!” felirattal mindig a közelemben van, emlékeztet a pandémiás időszakban végzett közös munkára.

I.Gy.: Pálinkás jó reggelt! – így köszöntem a munkatársaimnak. Bár egyikünk sem ivott, jó volt ezt hallani. Családi fotók és Alex kutyám fényképe ott volt az asztalomon. Egy centurio szobrocska is, aminek a tolldíszét szegény Gyebrovszki János vagy ötször letörte. Ezt hazavittem magammal. Nagy becsben tartottam a színház makettjét és a Joyce-szobor viasz öntőformáját, ami időközben eltűnt sajnos. Hamarosan festés lesz az irodámban, muszáj lesz rendet raknom az emléktárgyaim között...

Sz.G.: A polgármesteri asztal egy magasabb dobogón áll, ritkán ültem ott, inkább a dolgozóasztalnál a munkatársaimmal együtt. Az irodában volt néhány szép festmény, az újraélesztett karnevál relikviái, egy klasszikus szobor Tours-ból, hiszen akkoriban építettük ki a testvérvárosi kapcsolatot. Emlékszem, mindig jó hangulat volt, pedig rengeteget dolgoztunk.

– A polgármesterséggel együtt jár a nyilvános szereplés. Hogyan szokták meg ezeket a helyzeteket, miként készültek a beszédeikre, ki adott öltözködési tanácsot?

P.T.: Az ötödik legtöbbet felszólaló parlamenti képviselő voltam az első ciklusomban, a nyilvánosság előtt való munka tehát nem volt újdonság. A beszédeimhez Barki Andrea és szép emlékű Angyal László írt vázlatokat. Konzervatív ember vagyok, úgy is öltözöm, a feleségem segít a véleményével. Csak fekete zoknim van, így nem lehet tévedni.

Sz.G.: Átlagosan öltözködtem, többen mondták, hogy vennem kellene pár zakót. A Stylben Molnár Miklós mutatta be a készletet. Kicsit zavart ez az öltözködési kényszer, jobban érzem magam civilben. Főiskolai oktatóként nem volt idegen sok ember előtt beszélni. Magam írtam a beszédeimet, mert a saját gondolataimat tudtam igazán hitelesen előadni. Mindig igyekeztem valami újat mondani.

I.Gy.: Ügyvédként az a munkám, hogy az álláspontomról másokat meggyőzzek, ehhez jó beszédkészség kell. A megírt szöveg nem az én gondolatom, szívből jövőnek kell lennie, a sajátomnak kell, hogy érezzem. Mióta nem politizálok aktívan, ritkán jelenek meg nyakkendőben, jobban szeretem a lazább öltözéket. A stylistom a feleségem, meg is fogadom a tanácsát, abból nagy baj nem lehet.

N.A.: A polgármester ne legyen papás – igyekszem ezt a tanácsot megfogadni. Az öltözékemmel, a stílusommal azt a dinamizmust, határozottságot és fiatalos lendületet szeretném sugározni, ami a várost is jellemzi. Magam írom a beszédeimet, ami, bár sokszor egy egész napot igénybe vesz, így lesz a sajátom. 

– Mivel foglalatoskodnak mostanság, miben teljesednek ki?

Sz.G.: Fontos számomra a rendszeres sport, tenisz, foci, télen síelés. A hivatali munkám nem igazán szolgálja az önmegvalósítást, de mellette kutatói munkát végzek a rendszerváltás korszakáról a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével. Könyvet, filmet, kiállítást is tervezünk.

P.T. : Nyugdíjasként a Pécsi Tudományegyetemen oxyológiát (sürgősségi orvostan) tanítok. Élvezem, hogy most otthonról, a dolgozószobából lehet órát tartani, de azért hiányzik a személyes kontaktus a hallgatókkal. Alelnöke vagyok a Magyar Oxyológiai Társaságnak. Sok pótolnivalóm van a családdal szemben, de azt is látom, hogy ezt a tartozást soha nem tudom kiegyenlíteni.

I.Gy.: Sikerült visszatérnem a politikából a saját szakmámba, ügyvédkedek. Két kutyát, három macskát nevelek, régi fajtájú gyümölcsfákat ültetek, evezek a Rábán, pecázni megyek, és izgulok a városomért, hogy adottságait kihasználva haladjon előre.

N.A.: A hosszú kampány és egy intenzív év után sokat elvesztettem a korábbi életemből. Nem szeretnék sok restanciát felhalmozni a családdal szemben, de már látom, hogy ez nem lesz könnyű. Próbálok minőségi időt fordítani legalább a szűk családra, a gyerekeimre, időt szánni a kutyasétáltatásra, és elfogadni, hogy a távolabbi rokonokra, barátokra kevesebb energia jut.

Krizsán Zsuzsanna

Borítókép: Nagy Jácint / Savaria Fórum