km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Rácz Zsófiának leginkább a csapattársak és a tanítványok hiányoznak

Rácz Zsófiának leginkább a csapattársak és a tanítványok hiányoznak

A nőknél is szünetel a koronavírus-járvány miatt minden labdarúgó-sorozat, így a Simple Női NB I-ben sem rendeztek fordulót március közepe óta. A Haladás-Viktória labdarúgója, Rácz Zsófia mesélt a kényszerpihenőről, a válogatottról, illetve a bajnokság lehetséges végkimeneteléről.

 

A szombathelyiek középpályása is otthon készül a lehetséges folytatásra, így természetesen az edzések nem hiányozhatnak a napi teendők közül.


– Ami azt illeti, a napi rutinom nem sokat változott a korábbi időszakhoz képest. Annyiban persze más a helyzet, hogy az edzéseket most idehaza végzem. Az edzőnktől, Szabados Györgytől mindannyian kaptunk programot, így ez alapján csinálom a felkészülést. Tavaly ősz óta Tóth Enikő, a Viktória korábbi játékosa tart nekünk erőnléti jellegű edzéseket, ezeket is becsempészem a napjaimba, hogy minél változatosabb legyen a dolog. Emellett el szoktam menni futni, ilyenkor legalább kint vagyok a természetben egy kicsit. Az eszközök szerencsére megvannak itthon is, így azt mondhatom, hogy minden adott, hogy a lehetőségekhez képest a kondíciómat és a fizikai állapotomat meg tudjam őrizni. Ami a legjobban hiányzik, az a társaság, hogy nem tudunk a csapattal együtt edzeni, illetve a gyerekek, akiket a Király SE-ben edzek. 


A labdarúgóknál több bajnoksággal ellentétben még nem döntöttek a szezon sorsáról, így a játékosok sem tudják igazán, hogy mire számítsanak a következő hetekben, hónapokban. A Haladás-Viktória jelenleg az ötödik helyet foglalja el a tabellán, és egy pont választja el az együttest a felsőházi rájátszást jelentő negyedik pozíciótól.


– Ami a következő időszakot illeti, nem igazán tudunk semmit. A Magyar Labdarúgó Szövetség még nem döntött a hogyan továbbról, így mi sem tudjuk, hogy mire számítsunk, hogyan készüljünk. A bajnokságból már két szakasz majdnem teljesen lement, így akár lehetne bajnokot is avatni, de természetesen jobb lenne a versenykiírás szerint lejátszani a mérkőzéseket. A bajnoki döntőbe jutásért több csapat is versenyben van, valamint a tabella hátsó felében is sok kérdés nyitott még, így pedig elég nehéz lenne megmondani, hogy mi is lenne a legjobb megoldás. De jelenleg az egészség a legfontosabb, és az, hogy minden rendben legyen. Mi mindenesetre úgy készülünk, hogy bármikor újra rajthoz tudjunk állni. 


Rácz Zsófia a válogatottal is fontos mérkőzéseket játszott volna áprilisban, ugyanis a Markó Edina vezette nemzeti csapatra Európa-bajnoki selejtezők vártak, de a járvány miatt ezeket is törölték. 


– Mindannyian nagyon készültünk már a következő EB-selejtezőkre, amik előttünk álltak. Izlanddal hazai pályán találkoztunk volna, majd Svédországba utaztunk volna. Mint kiderült, nem csak ezeket a mérkőzéseket halasztották el, a júniusi selejtezőket is törölték, így nem tudjuk, mikor léphetünk pályára legközelebb, de ha minden jól alakul, talán októberben folytatódhat a sorozat. Ami még különösen fájó, hogy úgy éreztük, jó formában vághatunk majd neki az előttünk álló időszaknak, legalábbis a legutolsó felkészülési tornán mutatott teljesítmény bizakodásra adott okot. Idén nem a szokásos ciprusi tornára utaztunk, hanem Törökországban vettünk részt egy szintén nemzetközi tornán március elején. Kiváló körülmények között tudtunk készülni, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, és veretlenül nyertük meg a tornát, többek között a románok elleni 7-1-es győzelemnek köszönhetően. 


Nagyon remélem, hogy a klubbal és a válogatottal is minél hamarabb újra pályára tudunk lépni, de addig is vigyázzon mindenki a szeretteire, magára, vegyük komolyan az előírásokat, hogy minél hamarabb túl legyünk a járványon. 


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Magyar Bor Nagydíj: melyek voltak a nyerők 2024-ben?
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.
Erős széllökések hozzák el a hidegfrontot
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.
Az MCC képzési központjává alakítják át a szombathelyi egykori Takáts-házat
A Petőfi utca 14. szám alatti emeletes társasházat négy éve vette meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC), amely a megyeszékhelyen mintegy 300 általános- és középiskolás diáknak tart tehetségképző programokat. A 2026/27-es tanévtől ezt már az új épületben tehetik, amit közösségi helynek is szánnak. A rekonstrukciós projekt bejelentésén itt volt az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs is.