Rengetegen köszöntötték az ötkarikás ezüstérmes Halász Bencét és a szombathelyi olimpikonokat a Savaria Karneválon
A Savaria Történelmi Karnevél pénteki napjának egyik ünnepélyes eseményeként immáron nagy tömeg előtt is köszöntötték Szombathely 2024-es párizsi olimpikonjait, valamint felkészítőiket, akik ezúttal is büszkeséget, dicsőséget hoztak a város számára. Az olimpiai ezüstérmes Halász Bence, Gyurátz Réka, Varga Donát, Rába Dániel és Ligeti Dániel hatalmas tapsvihar közepette vonult fel a Fő téri nagyszínpadra. Az ováció után Halász Bencével egy rövidebb interjú is készült, melyből többek között azt is megtudhattuk, hogy Németh László mesteredző volt rajta kívül az első, akinek a kezébe került az ezüstérem, valamint azt is, hogy jó magyar szokás szerint házi pálinkával koccintottak a döntő és a gyönyörűen csillogó medál megszerzése után, amely éppen Bence születésnapjára esett. Ezt követően dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere vette át a szót, aki a remek sportolók méltatása után Halász Bencét Savaria Bajnoka címmel tüntette ki, melyhez egy arany babérkoszorú is párosult, Ligeti Dánielnek pedig - aki a városházi köszöntésen nem tudott részt venni - elismerő oklevelet adott át.
Egy kis séta és pár percnyi szünet után már a Városháza előtt lévő "Bajnokok terén" folytatódott olimpikonjaink köszöntése, akik örömmel foglalták el helyüket a számukra kihelyezett autogramkártyáknál és készültek a rajongók, érdeklődők rohamára. Utóbbi szó egyáltalán nem túlzás, hiszen rengetegen gyűltek össze, kígyózó sorok álltak a hosszú asztal előtt, hogy begyűjtésre kerüljenek az aláírások, közös képek. Bajnokaink hősiesen állták a sarat és hálásak voltak minden egyes jó szóért, mosolyért, miközben Pungor Csaba próbálta őket mikrofonvégre kapni. Pungor Csaba úgy fogalmazott, ezek a remek sportemberek beírták magukat a történelemkönyvbe és a jövőben akár kvízjátékok, keresztrejtvények feladványaként is találkozhatunk velük. Párizsi olimpikonjaink és az őket felkészítő szakemberek felváltva beszéltek az elmúlt időszakról, s hogy hogyan élték meg a kvalifikációt, az ötkarikás játékokat.
A harmadik olimpiáját megjárt Ligeti Dániel úgy fogalmazott, vegyes érzések kavarognak benne, de természetesen azt is tudja, hogy a teljes képet kell nézni, amit idáig elért és azzal is tisztában van, hogy sokan cserélnének vele és szeretnének ilyen eredményeket elérni. Varga Donát és Rába Dániel számára egyaránt az utolsó pillanatban vált biztossá a párizsi repülőjegy, így tulajdonképpen nagyon kevés idejük volt felfogni, hogy elérték azt, amiért hihetetlenül keményen dolgoztak éveken keresztül. Ami biztos, hogy most már egy olimpia tapasztalatáva felvértezve készülhetnek a következő kihívásokra, világversenyekre. Gyurátz Réka Tokió után Párizsban is ott volt a mezőnyben és elmondta, fantasztikus érzés volt számára klasszis sportolókkal együtt lenni az olimpiai faluban és végigszurkolni a klubtárs, Halász Bence döntőjét. Természetesen Szombathely újdonsült olimpiai ezüstérmese sem maradhatott ki a sorból, s hiába érkeztek folyamatosan a rajongók, ő is mesélt arról, mit élt meg az elmúlt hónapokban, években. Elmondta, nem igazán tudja felidézni, hogy mikor hitte el, s hogy egyáltalán elhitte-e bármikor az eredményeket látva, hogy olimpiai érmes lehet. Azt még a Fő téri nagyszínpadon emelte ki, hogy kizárólag a saját versenyére koncentrált, arra, amire ő készült, s az már csak hab a tortán, hogy ez dobogót jelentett számára. Pungor Csaba az ötkarikás játékokon újdonságként bevezetett Bajnokok parkjáról kérdezte Halász Bencét, aki úgy fogalmazott, hogy egy rendkívül visszahúzódó embernek tartja magát, így kicsit szokatlan volt számára az a felhajtás, ünneplés, ami ott várta őket.
A rajongók mindeközben folyamatosan érkeztek, az autogramkártyák pedig egyre fogytak, mint ahogyan az idő is a péntek esti felvonulásig. Itt pedig maga Halász Bence is érdekelt volt, aki immáron a frissen kapott arany babérkoszorújában, Savaria Bajnokaként vett részt a Savaria Történelmi Karnevél ikonikus eseményén.
Fotó: Bonyhádi Zoltán és Pataki Gergő
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.