km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert választotta meg társelnököknek az LMP kongresszusa

Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert választotta meg társelnököknek az LMP kongresszusa

Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert választotta meg társelnököknek az LMP kongresszusa szombaton Budapesten.

 

A tisztújítást követő - online is közvetített - sajtótájékoztatón Gál József, az ellenzéki párt szóvivője bejelentette, hogy az LMP megválasztotta új, két főből álló elnökségét. Női társelnöknek Schmuck Erzsébetet választották, aki így meghosszabbítja korábbi megbízatását, az LMP férfi társelnöke Ungár Péter, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője lett, a párt titkárának a korábbi pártigazgatót, Angyal Károly Tibort választották meg - közölte. Egyúttal beszámolt arról is, hogy további elnökségi tagként Szendefy Mária, Keresztes László Lóránt, Kreitler-Sas Máté és Tetlák Örs kapott bizalmat a kongresszustól.


A szóvivő ismertette, hogy a kongresszus két évre adott megbízást számukra, így ez az elnökség fogja levezényelni a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választásokat.


Schmuck Erzsébet a sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy "nagyon megnövekedett" a lakosság környezeti érzékenysége, amiben - álláspontja szerint - szerepe van az LMP-nek.


A régi-új társelnök kifejtette: az LMP célja az elkövetkező időszakban, hogy még közelebb vigye a zöldpolitikát az emberekhez. Az nemcsak klasszikus környezetvédelmet, hanem társadalom- és gazdaságpolitikát is jelent - érvelt. A döntések környezeti és társadalmi hatását érzékeltetve példaként említette, hogy Kelet- és Közép-Magyarországon "már félsivatagos állapotok vannak", a terméskiesés mértéke ezer milliárd forint.


Schmuck Erzsébet úgy vélte, hogy az éghajlatváltozással összefüggő problémák nemcsak a jövő nemzedékek életét teszik kockára, hanem már nagyon komoly gazdasági károkat okoznak, majd elfogadhatatlannak nevezte a kormány "erdőpusztító" rendeletét.


A társelnök meggyőződésének nevezte, hogy 2024-ben "nagyon-nagyon sok" önkormányzati képviselőt juttatnak be a képviselő-testületekbe, valamint biztos abban, hogy az Európai Parlamentbe is tudnak zöld képviselőt küldeni.


Ungár Péter társelnök nyilatkozatában rögzítette: az LMP Magyarország zöld pártja, amiből az is következik, hogy "a többi párt nem az". Az nem zöld, aki a Ryanair különadója ellen kampányol, aki kiáll a szabadkereskedelmi egyezmények mellett, aki szerint a GMO magyarországi bevezetése ökológiai forradalmat jelent - sorolta.


Ungár Péter kitért rá: pártja olyan ellenzéki környezetben van, ahol - mint fogalmazott - azt honorálják, hogy "minél többen, minél jobban orbánozzunk", és arról beszéljenek, hogy mi rossz. Ezen a ponton jelezte, hogy alternatívát kívánnak mutatni, "a jövő zöld lesz, vagy nem lesz". Szavai szerint az LMP közösségét sokan temették már, de "van, amikor valami, ha meghalt, az újjáéled".


Újságírói kérdésre, hogy az LMP hogyan fog elhelyezkedni az ellenzéki összefogásban, Ungár Péter úgy válaszolt: "nem szövetségi politikát kell most alkotnunk, hanem politikát". (MTI)

 

Fotó: Ungár Péter Facebook-oldala

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.
Az MCC képzési központjává alakítják át a szombathelyi egykori Takáts-házat
A Petőfi utca 14. szám alatti emeletes társasházat négy éve vette meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC), amely a megyeszékhelyen mintegy 300 általános- és középiskolás diáknak tart tehetségképző programokat. A 2026/27-es tanévtől ezt már az új épületben tehetik, amit közösségi helynek is szánnak. A rekonstrukciós projekt bejelentésén itt volt az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs is.
Videó: Fedélzeti kamera rögzített egy mindennapos balesetveszélyes szituációt Szombathelyen
A két fiatal este esőben, körültekintés nélkül haladt volna át a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Egyikőjük észrevette az érkező autót és megszorította a társa vállát. Az elütés ellen ez nem segített volna, de az autó szerencsére időben megállt.
Visszavonult Hosszú Katinka
Közösségi oldalán jelentette be a hírt.
Gyalogátkelőhelyen áthaladó nőt sodort el egy Fiat Szombathelyen
A gyalogos megsérült a balesetben, a mentők kórházba szállították.