Sémák, elengedések és szombathelyi emlékek: Szily Nóra, Péterfi Judit és Vágyi Petra a Savaria moziban

Telt ház fogadta a Savaria moziban az Engedd el! Szabadulás a lelki terhek fogságából című országos rendezvényt szombathelyi állomásán, mely eredeti célja szerint arról szól, hogy Péterfi Judit riporter-műsorvezető, az egységes ellenzék volt sajtófőnöke „saját sorsának hullámvasútjára ülteti fel a nézőket”: 2022-es magánéleti és szakmai válságáról, az abból való kilábolásról beszél, s erről a dobogóról elrugaszkodva a lelki terhek elengedésének témakörét feszegeti szakemberek és ismert emberek segítségével, akik az országos turnéra elkísérik őt. 

A telt ház köszönhető volt a pszichológiai trendek, előadások, magyarázatok növekvő népszerűségének – lelki teher jutott és jut még bőven a ma emberének is, és már nem számít úri huncutságnak, ha időt, akár egy moziban töltött estét szánunk a „fogságukból való szabadulásra” – és ha mindezt mások sorsának szemlélésén át tesszük, az felettébb kényelmes és veszélytelen. És nem kétséges, hogy a szombathelyi születésű Szily Nóra miatt is sokan jöttek el, akit, ha a városunkban töltött 18 éve alatt személyesen nem is, az RTL reggeli műsorából, mint Alföldi Róbert műsorvezető-párját biztosan megismertük és megszerettük egy országgal együtt – csütörtök este sem csalódtunk benne. 

Az est kisfilmmel indult, melyben Péterfi Judit felsorakoztatta a mai Magyarország hívóneveit: Feldmár Andrástól Csernuson, Máté Gáboron és Spitzer Gyöngyin át Iványi Gáborig sokan megszólaltak az „Engedd el!” közhelye kapcsán, összességében bullshitnek titulálva a felszólítást, hiszen a változás, hogy végre „ne mások kölkei, hanem szabadok legyünk”, mindig szenvedéssel, és baromi sok munkával jár. 

A kisfilmet követő dal klipjének vetítésénél (aminek szövegét szintén Péterfi Judit válsága ihlette, ahogy az országjáráson népszerűsített könyvét is) majdnem léket kapott az este, „nem túlélni, hanem élni akarok” énekelte angolul, giccsbe hajlón az énekesnő, aztán a riporter-műsorvezető lépett meghatódva a nézők elé, felvázolva, miért is vagyunk itt. Nagyjából azért, mert megfogadta, ha 2022-es mélypontjáról kijön, és megtalálja azt a nőt, aki ő valóban, sokat akar beszélni róla, ami, introvertált személyiség lévén, nem is olyan egyszerű dolog. 

Vágyi Petra klinikai szakpszichológus viszonylag új trenddel, a sématerápiával érkezett, ami hasonlít a szintén országjárásokon népszerűsített és széles divathullámot vetett transzgenerációs szemlélethez. A sémák ugyanis nem mások, mint az életünkben ismétlődő, nemkívánatos mintázatok, amelyek mindig gyermek- és serdülőkorban alakulnak ki, kisebb-nagyobb mértékben sérült, kielégítetlen alapszükségletek nyomán, és meghatározzák azt, ahogyan önmagunkra és a világra tekintünk, bizonyos területeken átszínezik, eltorzítják a valóságérzékelésünket – mondta a pszichológus, ám, míg a transzgenerációs szemlélet a felmenőket is pellengérre állítja és előhúzza a családi emlékezet jótékonyan megszépítő mitológiájából, az új trend már csak az ősök (szülők, nagyszülők, idősebb testvérek) pszichés lenyomataként létező sémákkal, azaz csak az adott személlyel operál.

A lelki problémák egyéni megoldást és nagyrészt szakembert kívánnak, de Szily Nóra jelenléte, szövege, humora úgy lazította az estet, hogy az felért egy terápiával. S hogy most szülővárosába tért haza – ahová, bukott ki a „keserédes érzelemgombóc”, még sosem hívták vendégnek –, az kellemesen színezte át a rendezvényt: „amit egy terápia föltárhat, azt én Szombathelyen szedtem össze”, ironizált, hiszen sémáink is az első 18 év alatt alakulnak ki.

És jelentős a helyszín, nyolcadik osztályosként március elsején első randevú a Savaria moziban, Delonnal A zsaru című filmet vetítették. És sorjáznak az emlékek, amik ismerősek lehetnek a nézőknek is: az édesanya, Kósa Olga Király utcai illatszerboltja, ahová a nyolcvanas években mindenki járt illatokért, sminkekért, hajfestékért. A kisgyermekkori szeparációs élmény, kanyarósan a kórházban, szülőktől elszakítva töltött hetek – több generáció közös emlékezete és bizalmatlanság-forrása. 

Beszédfejlődés előtti, zsigeri szinten őrzött emlékekről, szülőtípusokról, tudattalanul gyakran saját felmenőinkkel folytatott vitákról, nemet mondásról is szó esett: de érdemes-e az emlékeket előkaparni? Meddig lehet a szülőkre mutogatni? Mert járhatunk egész életünkben pszichológushoz, hogy aztán boldogan, traumamentesen haljunk meg, mondta Szily, aki arra is rámutatott, a veszteségei, sérülései is kellettek, hogy jó újságíró legyen. Személyiség- és temperamentumfüggő, válaszolt Vágyi Petra, hogy kire hogy hatnak a traumák, hogy ki tud növekedni belőle, s kit nyom agyon, s ezen a ponton, Péterfi Judit hajtűkanyarjával, visszaértünk a rendezvény eredeti témájához.

Hogy elengedni azt lehet és kell, amiről az egészséges felnőtt felismeri, hogy egy séma, egy hangulat vezérli, és a jelen pillanathoz nincs köze. Hogy elengedni nem az aktuális dolgot kell, hanem azt, ami előhozza belőlem. „Mindennapi szorongásaimat add meg nekem ma” – így Szily Nóra, arra utalva, hogy a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét vagy éber figyelem (ahelyett, hogy a jelenről a múltba búsonganánk vagy a jövőn szoronganánk), egyszerűen az önfeledtség, a játék visszacsempészése életünkbe az, amivel a legtöbbet tehetünk lelki egészségünkért. És nem holnap, hanem ma. Mert nem mindig lesz majd.

Tp
Fotók: Bonyhádi Zoltán