Sima győzelemmel csoportelsők a hollandok
A hollandok az első perctől kezdve irányították a mérkőzést, és korán vezetést szereztek Depay büntetőjével. A csapatkapitánynak, valamint társainak is voltak még lehetőségei az első félidőben, az osztrákok inkább a szerencsének köszönhették, hogy csak minimális hátránnyal mehettek be az öltözőbe.
A fordulást követően is nyomasztó volt a holland fölény, amely a 67. percben eredményezte a vezetés megduplázását.
A hollandok ezúttal nem szórakozták el kétgólos előnyüket, mint tették azt az ukránok ellen, győzelmük, egyben továbbjutásuk egy pillanatig sem forgott veszélyben. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.