km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Szeged közel 12 milliárd forintért adott el egy területet a BYD-gyárnak

Szeged közel 12 milliárd forintért adott el egy területet a BYD-gyárnak

A BYD-tól beérkező pénz azonban nem mind az önkormányzaté - írta meg a Telex.

Szeged önkormányzata átadta a kínai beruházónak a BYD autógyár megépítéséhez szükséges, a város határában fekvő 161 hektáros területet. Ezután felgyorsulhatnak a munkálatok.

A második üteműként megjelölt részterületről az adásvételi szerződést két hete írta alá Botka László, a polgármester a szegedi közgyűlés október 18-i ülésén számolt be erről a megállapodásról. Ennek alapján az önkormányzat megkapja a földterület vételárát a kínai befektetőtől, ezért az ülésen meghozott határozattal módosították a város idei költségvetését.

Az előterjesztés szerint a bevétel nettó 11 milliárd 888 millió forint.

Mint Botka László polgármester az ülésen elmondta, a BYD-tól beérkező pénz azonban nem mind az önkormányzaté, hiszen az államnak vissza kellett utalni, amit a kormány korábban kölcsönadott a városnak a gyárépítéshez szükséges terület előkészítésére - olvasható a Telexen.

Fotó: Illusztráció, a BYD globális központja (byd.com)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak