Székelyföldtől Szombathelyig

– Egyik napról a másikra került képernyőre. Honnét jött a tévézés szeretete?

– Kevesen tudják rólam, talán még a Szombathelyi Tévében is, hogy én otthon, Gyergyószentmiklóson híradós voltam. Mindig is élveztem ezt a szakmát, ott nekem ez a hivatásom volt a színészet mellett. Végül ezt abba kellett hagynom, amikor Szombathelyre költözünk a férjemmel, Szabó Tiborral, mindketten alapítói lettünk a Weöres Sándor Színháznak. A tévézést így a polcra tettem, de most adódott lehetőség, hogy újra elkezdjem. A felkérést örömmel fogadtam el, és egy próbafelvétel után képernyőre is kerültem.

– Mélyvíz volt ennyi idő után, vagy inkább hazai terep?

Szerintem ez olyan, mint a biciklizés: az ember, ha egyszer megtanulja, akkor utána ugyanúgy menni fog. A hasonlatnál maradva: a Szombathelyi Televízió természetesen egy másik kerékpár, máshogy kell ráülni és tekerni, de felvettem a ritmust. Nagyon jó a csapat, kezdem megszokni azt is, hogy mikor, melyik kamerába kell nézni. Most már teljesen otthonosan érzem magam. Hazajöttem.

– Munka vagy hobbi?

Nehéz kérdés. Nem gondolnám munkának, hisz\ nem kényszerből teszem, de a színészet mellett ezt is hivatásomnak tekintem. Ha visszaemlékszem az elmúlt évtizedekre, akkor a tévézés inkább hobbi, amit most szeretnék maximálisan művelni úgy, hogy ne csak a nézők, hanem én is megelégedjek a teljesítményemmel.

– Azt hinné az ember, hogy amit a képernyőn lát a művésznőtől, az inkább színészi munka, mintsem rutin. A múlt­jából kiindulva viszont mégiscsak a tapasztalat tükröződik vissza.

– Én a televízióban nem szerepet játszok, hanem önmagamat adom. A Híradóban próbálom megtalálni a komoly műsorvezető és az érdeklődő, kíváncsi ember közt az egyensúlyt, hisz\ ez a műfaj ezt követeli meg. A magazinműsorban már sokkal szabadabban mozoghatok, de ott sem szerepben vagyok, hanem valóban érdekel egy-egy téma és maga a vendég. Szeretem csinálni, és úgy tűnik, hogy a nézők is elégedettek.

– Milyen visszajelzéseket kapott, érte esetleg kritika?

– Teljesen meglepett, hogy az első adás után mennyi pozitív üzenetet, gratulációt kaptam. Sok ismerős írt, de rengetegen voltak, akikkel eddig még nem találkoztam, ők csak a színházból ismernek engem. Valaki azt írta például, hogy mostantól rendszeres híradó-néző lesz. Nagyon jól esik, hogy a színpadi teljesítményem után a tévés szereplésemet is szeretik a szombathelyiek. Ezúton is köszönöm nekik a biztatást!

– Ha ennyire eltökélt a tévézés iránt, biztos vannak még tervei. Gondolkodott már saját műsoron?

– Meglep, hogy erre kíváncsi, mert épp a minap beszéltünk a férjemmel arról, hogyan tudnám a színházat és a televíziózást összekötni. Valóban formálódik bennem egy műsorötlet, de ez még annyira friss, hogy tényleg csak pár embernek meséltem róla. Részleteket nem akarok elárulni, de bízom benne, hogy hamarosan a Szombathelyi Televízió nézői is láthatják, amit kitaláltam.

– Annyira eltökélt, határozott és céltudatos a televíziózással kapcsolatban, hogy rögtön adódik a kérdés: ha választania kellene a színház és a tévé közül, akkor melyikre voksolna?

– Hmm… Igazából sosem gondolkodtam ezen. A színészet, a közönség szeretete pont ugyanannyira fontos az életemben, mint a tévézés, a vendégek és a képernyő. Ha kellene, sem tudnék választani a színpad és a televíziózás közt. Remélem, hogy az élet sem hozza úgy, hogy bármikor döntenem kelljen.

»Kéner Balázs

Fotó: Nagy Jácint