Szerényen emelem fel a kezem: Orbán a háborúról, inflációról nyilatkozott a rádióban
Én is láttam azt az írást, amit Soros György publikált 1992-ben, ahol arról beszélt, az oroszokat előbb-utóbb csak le kell győzni”, mondta Orbán Viktor a háború egyéves évfordulójáról pénteken a Kossuth rádióban.
Orbán szerint nem világos, hogy mi a hadicél, különböző időpontokban különböző célokat nevez meg a két oldal, nem világos például szerinte, hogy az ukránok akarnak-e Oroszországra vagy a Krím-félszigetre csapást mérni.
Orbán szerint az unió hibát követett el, amikor a konfliktus lokalizálása helyett összeurópai problémává tette a háborút, és nem jelölte meg, hogy „meddig megyünk az ukránokkal”.Orbán szerint kevesen mondták volna meg, hogy a háború egy évig is eltart, de „szerényem emelem fel a kezem, a magyarok pontosan ezt mondták, hogy egy év múlva ott leszünk, hogy rengeteg áldozat lesz, és mi, európaiak folyamatosan sodródni fogunk a háborúba” - a cikk a Telexen olvasható.
Fotó: MTI
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.