SZKKA: Mayer Maja visszavonult

– Neved összeforrt az SZKKA-val. Nyolc évvel ezelőtt kerültél Szombathelyre. Hogyan emlékszel vissza az ideigazolásodra? 

– Még Veszprémben kézilabdáztam, amikor az NB II-ben a Haladás ellen játszottunk. Noha kikaptunk, de az akkori szombathelyi vezetőedzőnek, Bölöni Rolandnak tetszhetett a játékom, mert miután megszűnt a veszprémi női kézilabda, nyomban megkerestek a Haladástól. Őszinte leszek: egy percig nem gondolkodtam az ajánlaton, igent mondtam, igazi kihívásnak tekintettem az új lehetőséget. 

– Hogy ment a beilleszkedés? Új város, új csapat…

– Engem is meglepett, de villámgyorsan elfogadtak a csajok, szinte azonnal sikerült beilleszkednem a csapatba. A lányok nagyon kedvesek és aranyosak voltak, ez sokat segített abban is, hogy megismerjem és megszeressem a várost. Nagyszerű közösséget alkottunk, nemcsak a pályán, az edzéseken, hanem a szabadidőnkben is rengeteget lógtunk együtt. 

– Aztán nem sokkal később csapatkapitánya lettél a gárdának. 

– Minden játékosnak a legnagyobb elismerés, ha megválasztják csapatkapitánynak: ez egyfajta elismerése annak, hogy mit teszek hozzá a szombathelyi kézilabdához. Boldog voltam, amikor megtudtam, hogy így döntöttek a lányok. Szép eredményeket értünk el, megannyi sikeres fellépés van a hátam mögött. Nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam, az SZKKA-nak köszönhetően remek embereket ismertem meg, Szombathely mindig is a szívem csücske marad. Köszönöm Pődör Zoltánnak is ezt a közös nyolc évet, hiszen ő is kellett hozzá, nélküle nem sikerült volna, mint ahogy az NB I sem… 

– Mennyiben volt más a világ legerősebb bajnokságában játszani? 

– Noha minket a másod- és harmadosztályban is elkényeztettek a drukkerek, azért az NB I-ben teljesen más volt a légkör. Játékosként is örök élmény marad, hogy a többszörös BL-győztes ETO vagy a Fradi ellen léphettünk pályára. 

– A sérülések viszont csak visszatértek. 

– Bizony, a vállsérülésem miatt régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy visszavonulok, a kialakult a koronavírus-járvány miatt a rehabilitációm sem a megfelelő ütemben halad. Noha videochaten elvégzem a napi feladatokat, de azért az mégis más. A teljes felépülésem tehát alaposan kitolódik, optimista jóslat szerint jövő januárban lehetnék teljes értékű kézilabdás. És akkor sem lenne arra garancia, hogy egy rossz mozdulat után újra nem érzem a fájdalmat. Egy harmadik beavatkozást már nem vállalnék be, így most ez tűnt racionális döntésnek. Nyilvánvaló, hogy nem egy ilyen csonka szezonban gondoltam a karrierem lezárását, de a vírus most mindent felülírt. 

– Milyen tervekkel vágsz neki a civil életnek? 

– Tizennyolc esztendő után nehéz lenne feladni a mozgást, ez eszem ágában sincs, így természetesen szeretnék a későbbiekben is a sporttal foglalkozni. Még az is megfordult a fejemben, hogy amatőr szinten akár még kézizzek is. Személyi edzőként szeretnék majd dolgozni, no és amit ígérhetek, hogy mindenképpen tartom a lányokkal a kapcsolatot. Jelenleg Székesfehérvár mellett élünk, de a távolság nem akadály, biztosan jövök még Szombathelyre, és szurkolok majd a csajoknak. Megannyi közös történetet éltünk meg együtt, ezek mindig bennem maradnak. A csapat és a vezetőedző az idén is nagyszerű közösséget alkotott, és ez volt jellemző tulajdonképpen az egész klubra. Éppen ezért is különösen fájdalmas szívvel hoztam meg a döntést.